Az S&P 500-as index és a Nasdaq Composite egyaránt hatalmas, december óta nem látoitt emelkedéssel zárta a pénteki kereskedést a hírre, hogy az európia vezetőknek sikerült egyeszségre jutniuk a régió bajba került bankjainak stabilizálásáról, s ezzel megoldották a piacokat az utóbbi időben leginkább aggasztó problémát - írja összefoglaló elemzésében a Reuters.

A nagy kérdés, hogy ez a megállapodás elegendő üzemanyagot ad-e tőzsdéknek egy hosszabb távú emelkedéshez. Elképzelhető, hacsak hamarosan nem érkezik hír arról, hogy mégis akadályok gördülnek a megoldás útjába - mondta Quincy Krosby, a Prudential Finance stratégája. A jó hangulat ellenére nem gondolom azt, hogy ez a fejlemény alapvetően megváltoztatná a dolgok állását. Ugyanakkor kedvező, hogy végre egy olyan választ kaptunk a legnagyobb problémákra, amely alapján legalább az körvonalazódik, hogy mit készülnek tenni az eurózónában ezek kezelésére - tette hozzá.

Mint ismert, a pénteki megállapodás alapján a jövő évtől kezdődően az eurózóna mentőalapja közvetlen tőkeinjekcióval segítheti a régió bajba került bankjait és interveniálhat a kötvénypiacokon, hogy támogatást nyújtson a nehéz helyzetben lévő tagállamoknak. Megállapodás született egy, az eurózóna pénzügyi rendszerét irányító bankfelügyelet létrehozásáról is.

Ez a rally más, mint a többi

A Wall Street reakciói az eurózóna mentőcsomagjaira egyelőre elég sablonos képet követett. Először nagy emelkedés jött a hírekre, majd ezek a nyereségek gyorsan semmivé foszlottak az adott kereskedési nap végére, amint a befektetők felismerték, hogy az intézkedésekkel nem sikerült gyors megoldást találni a gondokra. A pénteki reakció azonban más volt, az amerikai részvényindexek azonnal 2 százalékkal erősödtek az európai megegyezésről szóló hírekre, s az emelkedés ezúttal kitartott a nap végéig, sőt, az indexek záráskor magasabban álltak, mint nyitás után.

S&P 500
Kép: A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader Trading Station II grafikonrajzoló programjával készült.


Bár a június hónapot a pénteki jó teljesítménynek köszönhetően a nagyobb amerikai indexek a pozitív tartományban zárták, ennek ellenére a negyedév így is mínuszos lett, a Dow 2,5, az S&P 500 3,3, a Nasdaq Composite 5,1 százalékkal csökkent az április-júniusi periódusban. Ennek ellenére az év elejéhez képest még így is mindegyik index a pozitív tartományban zárt év elejéhez képest.

A következő fontos kérdés, hogy az európai mentőalapoknak, az ESM-nek és az EFSF-nek lesz-e elegendő tőkéje. Ha nem - mint ahogy feltételezzük - akkor az ECB-n múlik, engedélyezi-e számukra, hogy tőkeáttétellel növeljék tűzerejüket. Ez még nem eldöntött - mondta Peter Boockvar, a Miller Tabak & Co stratégája. Azonban ez most még nem számít, egyelőre az a fontos, hogy sikerült időt vásárolni. A legnagyobb probléma az, hogy ezzel még mindig csak a tünetek kezelésénél tartunk Európában, ahol a betegség forrása a növekedés hiánya és a magas adósságállomány - folytatta.

Minden szem az ECB-n

A Wall Street-en ez a hét rövid lesz, hiszen július negyedikén, szerdán az amerikai nemzeti ünnep miatt zárva tartana a piacok. A befektetők csütörtökön az ECB ülésére koncentrálnak, az elemzők többsége arra tippel, hogy az Európai Központi Bank tovább csökkenti az irányadó kamatokat, hogy segítse lélegzethez jutni a bajban lévő bankokat és államokat. Ugyanakkor a bankon belül az ellenállás várhatóan még mindig erős lesz egy esetleges kötvényvásárlási program újjáélesztésével kapcsolatban, a Reuters emlékeztet, hogy az ECB saját elveit már megsértette akkor, amikor a spanyol bankok számára megkönnyítette a forrásaihoz való hozzáférést.

A befektetőknek óvatosnak kell lenniük, a piacok ugyanis nagyon előreszaladtak saját magukhoz képest. Még mindig nem tudunk semmilyen részletet; a nagy kérdés az, hogy az ECB milyen irányt fog mutatni a héten - mondza Omar Esiner, a Commonwealth Foreign Exchange vezető piaci elemzője. A pénteki paktum még nem csodaszer a gondok kezelésére, a piacok mégis úgy reagálnak, mintha az lenne. Ez pedig olyan helyzetett teremthet, amikor nagyon könnyen eshetnek sokat az árfolyamok.

Megint a munkaerőpiac számít majd

A héten számos fontos makroadat lát majd napvilágot az Egyesült Államokban. Hétfőn az ISM feldolgozóipari indexe érkezik, kedden a júniusi autóeladási adatok, valamint a gyáripari megrendelések nagyságáról szóló jelentés. A szerdai kereskedési szünnap után csütörtökön a heti friss munkanélküli segélyért folyamodók száma, az ADP privát szektorbeli munkaerő piaci jelentése készíti elő a terepet a pénteki "nagy" adatnak, a június kormányzati munkaerő piaci jelentésnek. A Reuters felmérése szerint az elemzők úgy vélik, hogy az elmúlt hónapban az amerikai gazdaságban mindössze 90 ezer új álláshely keletkezett, miközben a munkanélküliségi ráta 8,2 százalékon ragadt.

Makroadatok a héten
NapÓra*OrszágBejelentésIdőszakElőzővárakozástényleges
július 2.09:15Svájckiskereskedelmi forgalom,év/évmájus0,10%6,2
11:00Eurózónamunkanélküliségi rátamájus11,00%11,1
16:00USAfeldolgozóipari ISMjúnius, V53,5052
július 3.11:00Eurózónatermelői árindex, év/évmájus2,60%2,5
16:00USAgyáripari megrendelésekmájus-0,6%0,1
július 4.10:00Eurózónakompozit PMIjúnius, V46
11:00Eurózónakiskereskedelmi forgalom,év/évmájus-2,5%-1
július 5.11:00Németországgyáripari megrendelések, év/évmájus-3,8%-6
13:00Nagy-Britanniaalapkamatdöntés0,50%0,5
13:45Eurózónaalapkamatdöntés1,00%0,75
14:15USAADP foglalkoztatottság változásjúnius133 ezer
július 6.09:15Svájcinfláció, év/évjúnius-1,0%
12:00Németországipari termelés, év/évmájus-0,7%-1,2
14:30USAnem agrárfoglalkoztatottak változásajúnius69 ezer90 ezer
14:30USAmunkanélküliségi rátajúnius8,20%8,2
Forrás: DailyFX

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!