Tart a használt autó vásárlásától? Applikáció az átverések ellen

Azt ígéri a SET Group, új, blokklánc alapú alkalmazása segítségével tisztábbá tehető a használtautó-piac, eltűnhetnek az óratekerések, eltitkolt karambolok és más stiklik.
Herman Bernadett, 2019. március 26. kedd, 13:09
Fotó: Shutterstock

Eticar néven indít blokklánc alapú applikációt a SET Group. A tőzsdei cég részvényeinek kereskedését az új projektet bemutató napra felfüggesztették. Az alkalmazás blokklánc alapú, emiatt nem lehet majd benne utólag manipulálni az adatokat.

Az Eticarban a felhasználók maguk vezetik majd a saját autóik adatait, de lesznek benne automatikus adatfrissítések is. Mivel így napra pontosan lehet majd ismerni az autók élettörténetét, hogy mikor milyen sérülések voltak a járművön, mivel került szervizbe. A SET szerint drágábban el lehet majd adni őket, mintha nem lennének ilyen részletes adatok.

Az autók élettörténetét jelenleg maximum néhány nyilvános adatbázisból - például a Belügyminisztériumból - lehet lekérdezni. Emellett, ha a tulajdonos rendszeresen vitte szervizbe a kocsit, akkor meg lehet a szervizkönyve is, ez sem szolgál azonban olyan részletes adatmennyiséggel, mint az applikáció fog - ígérte Orbók Ádám, a SET stratégiai igazgatója.

Az applikációt az autótulajdonos telefonjára lehet letölteni, az olyan eseményeket viszont, ha megsérült az autó, szintén a tulajdonos tölti fel. Persze megteheti azt is, hogy nem teszi meg, vagyis az adatok hitelességét illetően sok múlik majd a felhasználó becsületességén. A SET vezetői szerint viszont érdemes etikusan használni az alkalmazást, hiszen az adatok alapján kiszűrhető majd, ha például a gépkocsit huzamosabb ideig nem használták, mert szervizben járt.

Az applikáció, amelyet egyelőre béta üzemmódban tesztelnek majd - havonta körülbelül két órányi belvárosi parkolás díjába fog kerülni. Ezért cserébe viszont a cég azt ígéri, az autó eladása során akár több százezer forinttal kaphat majd többet a tulajdonos, mintha egy olyan autót akarna eladni, amelynek a múltjáról nincs ugyanilyen részletes adatsor.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tlg01, 2019.03.26 14:08

"sok múlik majd a felhasználó becsületességén"

ez sem old meg semmit
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html