Tegnap az amerikai kereskedésben folytatódott az árupiaci termékek gyengülése, és az ezüst és az olaj esetében zuhanásba váltott át. 2008 nyara óta nem regisztráltak ekkora zuhanást az olaj piacán: az amerikai olajfajta 12 dollárral esett, valamivel 98 dollár fölött érte el mélypontját. A Brent hasonló pályát írt le és 109 dollárig nyomták le a sorozatos eladások és a befektetők pozíció-likvidálásai.

Ma reggelre kissé enyhült a helyzet, a Brent 112 dollárra jött föl, a WTI pedig 100,3 dollárig kapaszkodott. A Reutersnek nyilatkozó árupiaci elemzők szerint túl nagy volt a tegnapi mozgás, ha fordulat van, akkor sem eshet az olaj egyvégtében, így valószínűnek tartanak egy korrekciót 105 dollárig.

Az árupiaci emelkedés szorosan együtt mozgott a dollár gyengülésével, a tegnapi eladási hullámot is az amerikai deviza jelentős erősödése táplálta. Az előző napi 1,4930 és a tegnapi valamivel 1,49 alatti szintről az euró/dollár már délután lefordult, majd estére egészen 1,4520-ig esett. Ezzel párhuzamosan nagyot erősödött a svájci frank és a jen: az eurchf 1,2650-ig, a dollár/jen 79,60-ig zuhant.

A forint kissé gyengült, este 266-on állt az euróval szemben, a svájci frank egysége pedig 210 forint fölé drágult. A dollár vételi oldala 183 forint fölé emelkedett, vagyis az amerikai deviza két nap alatt 5-6 forinttal drágult.

Az eladási hullám nem kímélte az aranyat sem, 1463 dollárig esett az unciánkénti ára, ahonnan ma reggelre 1485 dollárra pattant föl.

Ahol viszont nem látszik a korrekció, az az ezüst, most is 34,8 dolláron áll, vagyis április 28-án elért csúcsához képest már csaknem 30 százalékot esett.

Az amerikai részvénypiacon is idegességet és hatalmas forgalmat generált az árupiaci mizéria és a dollár jelentős napon belüli erősödése. A DJIA 1,1 százalékot, az S&P-500 0,9 százalékot gyengült, a már az előző napokban nagyobb veszteségeket elszenvedett Russell2000 megúszta fél százalék alatti veszteséggel. Egyetlen szektor teljesített nagyon jól, a közlekedés: a légitársaságok papírjai 6-7 százalékos emelkedéssel ünnepelték az üzemanyagárak zuhanását.

A befektetők idegeit borzolta az is, hogy ma van a tavalyi flash crash évfordulója. A tegnap megjelent siralmas foglalkoztatottsági adatok után ma délután fél háromkor teszik közzé a havi munkanélküliségi adatot, délben pedig német ipari termelésről érkezik statisztika.

A fontos adat előtt meglehetősen korlátos lehet a pozitív korrekció, úgy tűnik az fogja meghatározni a dollár és vele a piacok irányát. Ha rossz lesz az adat, akkor folytatódhat a menekülés a kockázatosabb eszközökből, ha viszont nem okoz csalódást, akkor ismét erősödhet az euró és a részvénypiacokon is korrekció következhet - legalábbis rövid távon.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!