Hatalmas leépítésre készül a nagybank, osztalék sem lesz

A következő években összesen 9000 állás szűnik meg a német Deutsche Banknál, s 10 országból teljesen kivonulnak. A bank modern történetében első ízben nem fog osztalékot fizetni, s ma reggel rekordmértékű veszteségről számolt be.
NAPI, 2015. október 29. csütörtök, 10:17
Fotó: Reuters

Összesen 9000 munkahely megszüntetését tervezi világszerte a Deutsche Bank 2020-ig, s 6000 külsős, szerződéses posztot is leépít - jelentette be a német pénzintézet, miután közzétette rekordmértékű veszteséget tartalmazó harmadik negyedéves gyorsjelentését. A bank átalakítási programjának részeként 10 országból - főként latin-amerikai és skandináv országokból - is kivonul, s a tervek szerint eladná lakossági bankját, a Postbankot is - írja a Reuters. Ezen felül a különböző érdekeltségek eladása miatt további 20 ezerrel csökkenhet a bank alkalmazotti létszáma, így 2020-ban összesen 35 ezerrel kevesebb ember fog a a Deutsche Banknál dolgozni.

John Cryan, a bank frissen kinevezett vezérigazgatója sajtótájékoztatóján közölte, a Deutsche Bank számára továbbra is Németország marad a legfontosabb piac, eközben globálisan felére csökkentené ügyfelei számát és kivonulna a befektetési banki üzletágból.

A bank gyorsjelentése szerint 6 milliárd eurónyi veszteséget volt kénytelen a harmadik negyedévben elkönyvelni a különböző jogi eljárások és az ezekkel kapcsolatos leírások miatt, ezek elsősorban a befektetési banki üzletágánál, illetve a Postbanknál jelentkeztek. Ez minimálisan kevesebb a bank által korábban jelzett, s az elemzők által várt 6,2 milliárd eurós mínusznál.  Korábbi közlése szerint a különböző eljárásokban fizetett büntetések összege elérte a 7,6 milliárd eurót, eközben a peres eljárásokra képzett tartalékait 1 milliárd euróról 4,8 milliárd euróra növelte.

A bank tegnapi bejelentése szerint az idei és várhatóan a jövő évi eredményei után sem fizet majd osztalékot, hogy könnyebben meg tudjon felelni a szigorodó szabályozói előírásoknak. Ezután azonban az új vezérigazgató reményei szerint versenyképes osztalékfizetési rátával tudja majd megörvendeztetni részvényeseit.

A híreket nem fogadta kedvezően a piac, bár a bank részvényei az első percekben még emelkedést mutattak a frankfurti tőzsdén, azonban a délelőtt folyamán folyamatosan estek, nyitás után egy órával már 3,5 százalékos mínuszban járt árfolyamuk.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antimigrans, 2015.10.29 11:40

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html