Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Eltörölte az alapszabályban lévő szavazati korlátokat a törzsrészvényeire vonatkozóan az Altera Nyrt. mai közgyűlése és részvényei feldarabolásáról döntött. A határozatok értelmében az eddigi 1000 forintos névértékű részvények darabszáma megtízszereződik, névértékük 100 forintra csökken. A közgyűlés kivette az alapszabályból a tőzsdén is forgó törzsrészvényekre vonatkozó eddig meglévő szavazati korlátot is, ugyanakkor a szavazatelsőbbségi és az osztalékelsőbbségi részvények plusz jogosultságai megmaradtak. A szavazatelsőbbségi részvények tulajdonosának így továbbra is vétójoga lehet a fontos közgyűlési kérdésekben.

A módosítások célja a cég szerint az, hogy növekedjen a társaság részvényeinek likviditása, és befolyásuk gyakorlása során a részvényesek ne ütközzenek szavazati korlátba.

A cég közleménye szerint hatalmas változások előtt áll a társaság, s jelentős növekedési és forrásbevonási tervei vannak. A közlemény szerint a változásokra azt követően került sor, hogy az Alterában meghatározó részesedést szerzett az Appeninn korábbi fő tulajdonosa, a Lehn Consulting. Az átalakulást követően a társaság szélesíteni kívánja befektetői körét, és aktív tőkepiaci jelenlétet tervez - közölte a cég.

A cég a továbbiakban is vagyonkezelő cégként, de a korábbiaknál nagyobb növekedési tervek mellett, aktívabb vagyonkezeléssel kíván működni. A részvényesek megválasztották az Altera új, háromtagú Igazgatóságát, melynek elnöke Prutkay Zoltán, aki a társaság vezérigazgatói posztját is betölti, így teljesen megújul a vállalat menedzsmentje.

Prutkay Zoltán a vállalat tervei kapcsán elmondta, hogy a mai közgyűlési döntésekkel az Altera teljesen megújult, és a következő időszakban az igazgatóság kidolgozza az Altera új stratégiáját, valamint felállítja a megvalósításhoz szükséges teljes szervezetet.

Az új vezérigazgató elmondta, hogy a vállalat a jövőben is a vagyonkezelést helyezi tevékenységének fókuszába, melynek során a társaság reálgazdasági befektetésekre fókuszál, kedvező nyereségtermelő-képességű vállalati részesedéseket kíván szerezni. Az Altera célja, hogy befektetési-portfóliójának szélesítésével klasszikus, konzervatív üzletpolitikát folytató, és eszközalapon jól meghatározható értéket képviselő vagyonkezelőként működjön.

Az Altera a jelenlegi vagyonánál jelentősen nagyobb pénzügyi forrásból kívánja megvalósítani növekedési terveit. Az új forrásokat a vállalat elsősorban a Budapesti Értéktőzsdén keresztül szeretné bevonni, számítva a lakossági és intézményi befektetői körre is, valamint támaszkodni kíván a kedvező banki finanszírozási forrásokra is. Az Altera célja, hogy a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájába és a BUX-indexbe is bekerüljön, és a befektetők széles köre tekintse a vállalat részvényeit vonzó befektetési lehetőségnek.

Az Altera Nyrt. azt követően alakult át, hogy a vállalat fő tulajdonosa a svájci székhelyű Lehn Consulting AG lett, mely korábban az Appeninn Nyrt. meghatározó tulajdonosa volt. Az Ádámosi György által irányított Lehn Consulting a törzsrészvények 10 százalékot meghaladó részét szerezte meg, valamint az összes szavazatelsőbbségi-, és osztalékelsőbbségi részvényt. Ádámosi György az Altera Nyrt-ben megvalósított részesedésszerzése kapcsán elmondta, hogy hosszú távú befektetésben gondolkodik, és szakmai befektetőként kíván a társaság részvényese lenni, így nem tartja kizártnak azt sem, hogy tovább növelje részesedését a vállalatban. A befektető elkötelezett a magyar tőkepiac mellett, a Budapesti Értéktőzsde által biztosított forrásbevonási környezetet kedvezőnek ítéli meg, és ígéretesnek tartja a piac fejlesztésének irányait - áll a cég közleményében.

A cég mindenesetre már most is aktívan használja a Budapesti Értéktőzsdén uralkodó, kisebb kapitalizációjú részvények számára igencsak kedvező hangulatot. A cég részvényeinek árfolyama október közepe óta a 2000 forint alatti szintekről 3000 forint fölé emelkedett egy hónap leforgása alatt. Eközbebn október utolsó napjaitól kezdve számításaink szerint a társaság valamivel több, mint 35 ezer darab sajátrészvényt értékesített valamivel kevesebb, mint 2870 forintos átlagárfolyamon. A cég féléves jelentése szerint saját tőkéje június végén 263 millió 721 ezer forint volt, ez részvényenként mindössze 775 forintot jelent, ami a legutolsó tőzsdei árfolyam alig több, mint negyede.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!