Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy pillanatra sem tudott 19 ezer pont fölé került a BUX csütörtökön, a nyitás eleve mélyen történt a globális piacoknak nagy félelemmel eltöltő Fed-jegyezőköny miatt (ekkor érte el napi csúcsát az index 18 986 forinton), majd a csalódást keltő európai beszerzési menedzserindexek tovább rontották a hangulatot. A padlót fogott BUX már nem is tudott felkelni, napi mélypontja felett alig harminc ponttal 18 749 ponton, a szerdai zárásnál 1,8 százalékkal alacsonyabban fejezte be a napot. A szakadásnak nagyobb súlyt ad, hogy forgalom az idei átlagot meghaladóan elérte a 10,5 milliárd forintot.

A legnagyobb pofont a külföldi bankszektorral együtt zuhanó OTP kapta, a papír 3 százalékkal 4660 forintra esett, a bankpapír technikailag sem néz ki kedvezően, és a piacon híresztelt, az MNB kéthetes betéteinek korlátozásával kapcsolatos hírek is ártanak az árfolyamnak. A Mol - a kőolajárak esését követve - 1,8 százalékkal 17 670 forintra esett. A Richter is esett 0,8 százalékot, ám a nagyobbik gyógyszergyártó fel tudott tápászkodni, hiszen 34 680 forinton is járt, amihez képest kedvező a 35 050 forintos utolsó jegyzés. A blue chipek közül egyedüliként tudott emelkedni a defenzívebbnek tarott Magyar Telekom, igaz, a papír csak 1 forinttal emelkedett 380 forintra (és nem sokkal ezelőtt még tíz százalékkal magasabban állt).

Az Egis 1,3 százalékkal 19 ezer forintra esett. Ahogyan az a szerdai zárás után közzétett kedvező hír után várható volt, az E-Star limittel emelkedett, jelenleg 232 forintot ér a csődvédelem alatt álló társaság papírja. A kényszerlikvidálásoktól sújtott Pannergy nagy kilengéseket mutatott egész nap, végül 2 százalékos eséssel 296 forinton búcsúztatta a napot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!