Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmiigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: "hullámvasút" volt a magyar és a külföldi piacokon is, és bár a nap végére csak enyhén gyengült a BUX nyitó értékéhez képest, napközben hektikusan mozgott az index.

Annak, hogy a külföldi börzéken is hasonló kereskedés volt kedden, nem tudható az egyértelmű oka - mondta Német Sándor, hozzáfűzve, hogy egyrészt a külföldi eladási hangulat, a kiéleződő orosz-ukrán konfliktus, valamint - Magyarországon - a hétvégi választások is befolyásolhatták a részvénypiaci mozgásokat.

Az iránykeresés és a napi nagy volatilitás ellenére az OTP napi maximumán zárt, és a forint is erősödött - hangsúlyozta a szakértő. Véleménye szerint egész héten helyezkedésre, iránykereső kereskedésre lehet számítani.

A Mol 150 forinttal, 1,14 százalékkal 13 050 forintra csökkent, 679,5 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,92 százalékkal 4390 forintra erősödött, forgalmuk 7,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,65 százalékkal 305 forintra esett, forgalma 135,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,74 százalékkal 4040 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1517,73 ponton zárt kedden, ez 10,45 pontos, 0,68 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!