"Ha a részvényeseknek csak rövid távú érdekeik lennének, akkor kiabálnunk kellett volna, de hosszú távon, és ha az egészet nézzük, akkor a kormányt igazából nem érheti kritika, feltéve persze, ha az ársapka csak átmeneti marad, azt a célt szolgálva, hogy csillapítsa az árak sokkszerű emelkedését" - mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Telexnek adott interjújában a benzinár befagyasztásáról.

Május elején hozzák nyilvánosságra negyedéves jelentésüket, abban lesznek konkrét adatok arról, mennyibe került ez a vállalatnak eddig. Az időszak elején még nem volt ilyen gyenge a forint, illetve nem volt ilyen magas az olaj világpiaci ára, azóta ezek mind-mind nehezítették a helyzetüket. Igaz ugyanakkor az is, hogy az időszak második felében az Urál kőolaj jóval olcsóbb lett, mint a Brent, ami a költségek csökkentésével segített a Molnak.

Az árkorlátozáshoz elvi alapon viszonyultak. Azt gondolták, hogy nem helyes egy olyan intézkedést támadni, ami sok millió magyarnak ad rendkívüli segítséget egy rendkívüli helyzetben. Még akkor sem, ha a vállalatnak fáj. Ugyanakkor, ha egy intézkedés meghosszabbodik, akkor óhatatlanul felmerül a kérdés, mi lesz, ha megint meghosszabbodik, és aztán megint.

Mindennek van határa

Márciusban a forint leértékelődése és a háború kitörése miatt olyan árváltozások következtek be, hogy a befagyasztott ár és a piaci ár közti különbség már igen jelentőssé vált. Olyan mértékben kezdett el nőni a fogyasztás Magyarországon, hogy nem tudták ezt követni, ennek ugyanis fizikai korlátai vannak. Elkezdték tartalékainkat felhasználni és elkezdtek - ahogy a cégvezető fogalmazott - kiabálni.

Ennek hátteréről az interjúból kiderült, hogy a Molnak van annyi hitelessége, hogy kiadási és bevételi struktúráit ideig-óráig el tudja téríteni az egészséges szinttől, de ha tartósan nem biztosítható a szükséges jövedelmezőség, az fenntarthatatlan. Ahol tehetik, vállalják az ellátási felelősséget, mindaddig, amíg ez a csoport egészének nem okoz visszafordíthatatlan károkat.

Mi lenne orosz olajimport nélkül?

Az orosz kőolaj importjának korlátozása esetén az alternatív kőolajok bedolgozása miatt technológiai okokból a dunai finomító 20 százalékkal, a pozsonyi 30 százalékkal kevesebb terméket tudna előállítani. Ez gyengének tűnő érv, amikor háborús áldozatok vannak, de mindenkinek meg kell értenie, hogy ez egy komplex kérdés, amire nincs egyszerű válasz - mondta a Mol-vezér.

Amennyiben a jelenleg csővezetéken szállított kőolajmennyiséget tengeren kellene beszerezni, akkor naponta 100 ezer tonna árunak kellene érkeznie a horvátországi Omisaljba. Ezt megvenni, ideszállítani, kirakodni elképesztő feladat. Jelenleg kéthetente érkezik egy tanker, embargó esetén heti kettő kell, ehhez a mostani tankerflotta nem elegendő, mintegy 30-50 új hajóra lenne szükség globálisan, aminek biztosításához évek kellenek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!