A nyugat-európai piacokon az olaj drágulása következtében a befektetők elsősorban az olajipari papírokat keresték, illetve a bankrészvényeket keresték. Ez utóbbi hátterében a Crédit Agricole (CA) által a Crédit Lyonnais-re (CL) tett, 19,5 milliárd eurós felvásárlási ajánlat állt. A BÉT indexe - igazodva a nemzetközi trendhez - 162,26 pontos, azaz 2,05 százalékos emelkedéssel 8 074,49 ponton zárta a mai kereskedési napot. A blue chipek közül az emelkedést a 3,6 százalékos ugrást produkáló Richter vezette, miközben a Matáv 2,1, a Mol 1,9, az OTP pedig 1,8 százalékkal drágult. A jegybank mai, 50 bázispontos kamatvágást már beárazta a bankközi devizapiac, a Monetáris Tanács lépése nyomán nem gyengült forint pozíciója, a magyar fizetőeszköz némi erősödést követően délután a sávközéptől számított 14,78 százalékon állt. A kamatcsökkentés következtében az állampapírok másodlagos piacán a hozamgörbe teljes hosszában csökkentek a hozamok, nagyobb mértékkel, 15-25 bázisponttal a rövid oldalon - közölte az Államadósság Kezelő Központ. Az OTP Bank az elmúlt napokban 1,7 millió saját részvényét adta el és vette vissza, a bónuszprogram keretében pedig Lantos Csaba vezérigazgató-helyettes vásárolt 25 ezer darab bankpapírt - derül ki a cég közleményéből. A Mol Rt. humánerőforrás-igazgatója 257 darab Mol-papírt adott el, a cég sajátrészvény-vásárlási programja továbbra sem mozdul, viszont még több dolgozó kapott jutalomrészvényt - derül ki a társaság közleményeiből. A stabil szeptember kivételével a búza lejáratok 100-500 forint közötti mértékben csökkentek, a takarmánybúza két határideje, s a kukorica egy jegyzése csökkent a hétfői tőzsdenapon a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán. A hét első tőzsdenapján 73 kontraktus cserélt gazdát, összesen 176,9 millió forint értékben.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!