Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A pénteki Napi Gazdaság cikke

Az októberi tőkeemelés névértéken 434 millió forinttal növelte a Pannónia jegyzett tőkéjét, a 10,85 millió új részvény eladásából 9,3 milliárd forint folyt be a cég kasszájába, amelyet a megfigyelők szerint mintegy négyszázalékos kibocsátói költségek terhelhetnek. A részvények zöme a 938 forintos kibocsátási árfolyamon kelt el, négymillió darabot azonban a kedvezménnyel élő jegyzők 750 forintért vehettek meg.

A forgalmazó Equilor Befektetési Zrt. pénteken elvégzi a jegyzett részvények allokálását, így a kereskedés hétfő reggeli indulásakor, a hagyományos ünnepi csengetés pillanatában már mind a 13 ezer új befektető számláján megjelennek a papírok. A 62 millió részvény 20 százaléka került kisbefektetőkhöz (a tőkeemelés mellett 1,5 millió részvényt az alapítók adtak el), így a kezdeti likviditás is biztosítottnak tűnik.

(Lapunk főszerkesztője, Korányi G. Tamás a CIG Pannónia Biztosító alapító részvényese.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!