20ponttal magasabban állt tegnap a kereskedés végén az S&P 500-as index, mint egy héttel korábban, rég nem látott emelkedést produkáltak a hét elején a részvényárak és a 200 napos mozgóátlag fölé kerültek a vezető részvényindexek, a profik ennek ellenére pesszimistábbá váltak, mint egy héttel korábban.

Az Investor Intelligence legutóbbi felmérése szerint a profi tőkepiaci hírlevélírók körében 31,9 százalékról 32,6 százalékra nőtt az áresést várók aránya, s az emelkedésre tippelők tábora 38,5 százalékról 37 százalékra csökkent. Ezzel a két tábor arányát bemutató bull/bear arány tovább csökkent, 1,13-as értéke, amely egy bikapiacon már szélsőségesen alacsony értéknek számít, s korrekciós hullámok végét, újabb emelkedő szakaszok elejét szokta jelezni.

Amint a mellékelt ábrán látszik, ekkora mértékű zuhanás a hangulatban talán utoljára 2007 őszén lehetett tapasztalni a szakértők körében, ami furcsa annak fényében, hogy korábbi csúcsaikhoz képest a fontosabb amerikai indexek kevesebb, mint 10 százalékos mínuszban tartózkodnak.



A jelek szerint tehát a piaci szereplők hangulata jóval szélsőségesebb kilengéseket produkál, mint maguk az árfolyamok. Önmagában a hangulati indexből levonni a következtetést a piacok várható alakulásával kapcsolatban nem lehet, de azt nehéz állítani, hogy egy esés azért következne be, mert szélsőségesen optimista mindenki. Az összkép azt sugallja, mint egy héttel ezelőtt, ahhoz, hogy egy bikapiaci korrekcióból újabb nagy felfelé hullám következzen, már elég sokan pesszimisták, ha azonban egy medvepiac első fázisával állunk szemben, nyugodtan válhatnak még pesszimistábbá a szereplők.

A kisbefektetők hangulata eközben utánaszaladt az emelkedésnek, az amerikai kisbefektetői szövetség, az AAII adatai szerint egy hét alatt 42,5 százalékra nőtt 34,5 százalékról az emelkedést várók aránya, míg az esésben hívőké 43,1 százalékról 30,7 százalékkal csökkent.




A bull/bear arány itt 1,38-ra ugrott, ami leginkább semleges értéknek tekinthető, ennek nyégyhetes simított átlaga 1 alatt ragadt, ami inkább pesszimista szélsőséghez áll közelebb.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!