Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Napi Gazdaság szerdai számának a cikke:

Tegnap már csak mintegy 200 pontnyira járt a BUX index októberi csúcspontjától, így elérkezett a tavaly május óta jellemző kereskedési sáv felső szélét jelentő tartományhoz. A betörés az ellenállási zónába elsőre sikertelen volt, a napon belül bekövetkezett mintegy 500 pontos mínusz egy figyelmeztetés volt, akad itt eladó, ha vannak magas áron jelentkező vásárlók. A következő időszak nagy kérdése az lehet a Budapesti Értéktőzsdén, hogy a december eleje óta tartó emelkedő trendnek vannak-e elegendő tartalékai ahhoz, hogy túllendítsék a mutatót ezen a zónán, vagy az újabb kísérlet is elakad ezen a szinten.

Az első figyelmeztető jelzések arra, hogy változhat a trend, megérkeztek, az ahhoz tartozó RSI mutató törte emelkedő trendjét, sőt magasabb indexérték mellett alacsonyabb csúcsot alakított ki. Ha a két csúcs közötti mélypont sérülne, akkor úgynevezett hamis kilengésről lehet beszélni, ami elég erős trendfordító jelzés. Az RSI önmagában azonban mit sem ér, ha az ár nem ad jelzést. Igazán komoly bajról a bikák számára akkor lehetne beszélni, ha a BUX emelkedő trendjéhez tartozó, jelenleg 22 800 pont körül található mozgóátlag is sérülne, ekkor egy ékszerű alakzatból esne ki az index (akárcsak októberben), ez alatt erős támasz a 22 500 körüli szint a 200 napos mozgóátlaggal és az emelkedő csatorna alsó szélével.



Hosszabb távon, ha a mutató ismét a 20 000 pontos támaszt venné célba, már nagyon rossz lenne a helyzet. Ez egyértelmű sávozást jelentene, ami nem trendfordító, hanem trendfolytató alakzat, s a medvepiacok második szakaszának jellemzője egy pánikeladási hullám előtt.


A nagy részvények mindegyike elég fontos szinteknél áll. Az OTP a 6000 forint feletti régió meglátogatásával teljesítette a hosszabb távú trendfordító emelkedő háromszögből számolt célárat, amelynek felső átfogója 5450-5480 között volt. Ennek a szintnek a visszatesztelése nem lenne szokatlan jelenség a bankpapír részéről. A 6000 forint felett ellenállásként 6290 és 6390 forint között rés várná a részvényt, majd 6700 forint magasságában a tavasszal letört tripla tető nyakvonala.

A Mol továbbra is a legjobban kinéző blue chip a piacon, előző csúcsa állította meg emelkedését 23 000 forintnál, ezúttal magasabb mélypontról szaladt neki. Ha áttörné a 23 000 forintos szintet (3 százalékkal felette zárna három napig), a mozgás akár a csatorna felső széléig, 24 500 forint fölötti szintekig is folytatódhatna, rövid távon azonban inkább az eddigi emelkedés megemésztése tűnik valószínűbbnek egy korrekció vagy oldalazás formájában.


A Richter tegnapi jelentős esésével fontos támaszt tört meg 42 000 forintnál. A következő erősebb szint 39 000, majd 35 000 forint körül várja a részvényt. A 42 000-42 200 forintos szint ellenállás lett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!