Rövid ideig tarthatott hétfőn az öröm a devizahitelesek körében, hiszen csak átmenetileg tudott a 200 forintos szint alatt maradni a svájci frank: késő délután már 203 forint volt az ár.


A drágulás oka egyrészt az volt, hogy a frank erősödésbe váltott az euróval szemben - a keresztárfolyam az 1,365 körüli szintekről 1,35 környékére esett -, másrészt pedig az, hogy a forint is némileg visszagyengült a közös uniós devizához viszonyítva.

Utóbbiban az euró dollárhoz mért gyengülése játszott közre, miután az Írországból érkezett hírek nem tettek jót az eurónak: a keresztárfolyam az 1,3780 körüli tetőpontról 1,3650 környékére esett vissza.

Az euró forintjegyzése - alacsony likviditás és szerény forgalom közepette - szűk sávban, 272,50-274,10 között mozgott a nap folyamán. Délután fél öt tájban e sáv felső széléhez volt közelebb: 273,80-on állt a kurzus.

Ugyanekkor a dollár egysége 200,70 forinton állt, miután reggel még 198 közelében is megfordult a jegyzés.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!