Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hatalmas rombolást végzett az októberi hullámvasút a tőkepiacokon az olaj árfolyamában is. Míg október első napjaiban még 76,41 dolláron tetőzött az amerikai WTI olaj hordónkénti árfolyama az árupiacon, addig a tegnapi kereskedésben már a 60 dolláros szint közelében járt. Ezzel az olaj árának zuhanása a csúcsához képest elérte a 20 százalékos mértéket, amelyet a tőzsdei szlengben medvepiacnak szokás nevezni - hívta fel a figyelmet a CNBC.com.

Csütörtökön ráadásul már zsinórban kilencedik napja esett az olaj árfolyama. Ez hatalmas hangulatváltozást jelez a piacon, tekintve, hogy egy hónappal ezelőtt az elemzők körében még az volt a téma, vajon mikor kell azzal számolni, hogy az árfolyam hosszú évek után ismét átlépheti a 100 dolláros szintet, annak fényében, hogy a Trump kormányzat komoly szankciókra készült Iránnal szemben. Az összefoglaló szerint az éles fordulat több tényező együttes közrejátszásának köszönhető.

Először is a globális növekedési kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak nyomán hatalmas eladási hullám bontakozott ki a részvénypiacokon, amely magával rántotta az árupiaci termékeket is. A befektetők ugyanis attól tartottak, hogy az esetlegesen alacsonyabb gazdasági növekedés nyomán csökken majd az energiahordozók iránti kereslet is.

Megdöbbentő látni, milyen gyorsan fordult a hangulat, s most úgy tűnik, hogy a növekedési félelmek kerekedtek felül - kommentálta a folyamatot Michael Tran, az RBC Capital Markets globális energetikai stratégája a portálnak.

Ráadásul az elmúlt napokban az sem segített, hogy az október végi mélypontok után komoly felpattanás volt tapasztalható a tőzsdéken. Ennek oka, hogy az olajpiaci befektetők nem számítottak arra, Washington az ismételten életbe léptetett szankciókkal egy időben átmeneti engedményeket is tesz. Ezek szerint nyolc ország átmeneti időre mentesül az amerikai szankciók alól, mert ugyan fenntart még gazdasági kapcsolatokat Iránnal, így vásárol tőle nyersolajat is, de bizonyítottan megkezdte e kapcsolatrendszer lezárását. Az átmeneti kedvezményt élvező nyolc ország: Olaszország, Görögország, Törökország, India, Kína, Tajvan, Japán és Dél-Korea - írta az Index. Trump szerdán azt közölte, hogy azért egyezett bele az átmeneti mentességbe, mert nem szeretné, ha az olaj árfolyama 100 vagy 150 dollárra ugrana.

Kép:

Szerepet kapott az áresésben az is, hogy Szaúd-Arábia növelte kitermelését, és tovább emelkedett Nyugat-Texasban is az olajkitermelés. Ennek köszönhetően az Egyesült Államok Oroszországot és Szaúd-Arábiát megelőzve a világ legnagyobb olajkitermelőjévé lépett elő. A növekvő kitermeléssel párhuzamosan a készletek is jelentősen emelkedtek, jelenleg az Egyesült Államokban már 3 százalékkal az ötéves átlag felett járnak.

Az RBC szakértője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyzet nem annyira rossz, mint amit az áresés sejtet, az olaj iránti kereslet nem változott annyit, hogy az egy 20 százalékos áresést indokolna. Ő, akárcsak a Goldman Sachs elemzői, arra számít, hogy az olaj ára megpattan, hiszen az Irán elleni szankciók éreztetik hamarosan hatásukat, és jelenleg Szaúd-Arábiában és az Egyesült Államokban is csúcson van a kitermelés.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!