Hol érdemes kiszállni az OTP-ből?

A BUX index kemény ellenállási szintek előtt áll, az OTP-részvények pedig nem szabadulnak ki a sávozásból. Úgy tűnik, felfelé nehezebb a piac útja, mint lefelé.
Lovas-Romváry András, 2010. szeptember 3. péntek, 08:25
Fotó:

A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

Az OTP grafikonján gyakorlatilag tavasz óta nem találni egyetlen igazán optimizmusra okot adó fejleményt sem. Legutóbb, amikor a bankrészvény árfolyamát vizsgáltuk, az 5500 feletti szinteken a "nemszeretem kitörés" címmel illettük a fejleményeket. Úgy tűnt ugyanis az ár alapján, hogy a bankpapír ki tud törni a sávozásból, azonban az ehhez szükséges forgalom nem jött meg, s be is halt a kitörési kísérlet.

Utólag, két lépést hátralépve, úgy tűnik, az áprilisi zuhanás egy sávozó konszolidációba torkollott az OTP-részvényeknél, a sáv durván a 4500 és az 5500 forintos zóna között húzódik. Jelenleg érvényes csökkenő trendvonal nincs, van viszont két vízszintes, ezek jelölik ki a sáv két szélét. Az ábrán látszik, hogy tavasz óta nincs legitim magasabb csúcs és magasabb mélypont az árfolyamban.

A szakirodalom szerint a sávozás inkább trendfolytató, semmint trendfordító alakzat és a következő esetekben jellemző. Egy bikapiac első vagy második hulláma után így emészti meg az árfolyam az elért nyereségeket. Erről nyilván nincs szó. A második gyakori feltűnési helye a medvepiacokon található, leggyakrabban az első erős eladási hullámot követően, s általában az eladási pánikszakaszt követi az adott terméknél.



Így a mostani kép alapján ha a papír ismét elérne a sáv felső széléhez, az 5500-5800 forintos zónába, akkor az eladás lehet a logikus lépés a befektetők részéről. A negatív kép megváltozásáról akkor lehetne beszélni, ha magas forgalom mellett 5850 forint fölé drágulna a részvény.

A BUX indexnél szintén sávozásszerű jelenség kezd kialakulni 20 000 és 23 400 pont között, most éppen a sáv felső széléhez került közelebb. Ha ezt el tudná hagyni, akkor kemény ellenállásként a tavasszal letört fej-vállak alakzat nyakvonala és a június elejétől tartó rövid távú emelkedő trendcsatorna felső széle is ellenállásként várná 24 000 pontnál. Így a következő időszakban a jelenleginél 2-5 százalékkal magasabb indexértékeknél erős akadályokat kell vennie a magyar piacnak ahhoz, hogy ismét tartósabb emelkedés következzen. A 20 ezer pontos szint alulról erős támasz, egy három százalékkal ez alatt történő zárás esetén, ha az nagy forgalom mellett következik be, a hosszú távú befektetőknek is érdemes lehet pozícióik likvidálását fontolóra venni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK