A Fotex Első Amerikai-Magyar Vagyonkezelő Nyrt. az év első félévében 205,9 millió forint adózott nyereséget ért el, szemben a múlt év azonos időszakának 266,3 millió forint veszteségével – idézi az MTI a Fotex kedden nyilvánosságra hozott IFRS szerinti konszolidált gyorsjelentését. Az árbevétel 14 százalékkal 7,65 milliárd forintra csökkent. Ez utóbbi a kereskedelmi tevékenységből való tudatos kivonulás eredménye - írja a jelentés. Megszűnt a bázisévben még szereplő fotó- és a telekomüzletág, és boltokat zártak be a bútor- és a kozmetikai üzletágban. A stratégiaváltás eredményeként a csoport ingatlanhasznosító vállalkozássá vált. Az ingatlan vagyonban az első félévben nem történt változás, a Fotex a tulajdonában lévő ingatlanportfólió alsó értékét továbbra is 95 milliárd forintra becsüli, ami megegyezik a 2006. évi beszámoló adatával. A társaság egy év alatt 17,3 százalékkal, 4,15 milliárd forintra szorította vissza működési költségeit, így az üzemi szintű nyereség 324 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 195,6 millió forint veszteséggel. A pénzügyi soron a Fotex 35,7 millió forint negatív eredményt mutatott ki, míg egy évvel korábban 31,4 millió forint nyeresége volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!