Ezúttal telibe találták az elemzők az Egis negyedéves nyereségét: a várt 5,195 milliárd forinthoz képest 5,135 milliárd lett a gyógyszercég konszolidált negyedéves adózott eredménye. Hasonlóan a várakozásokhoz közeli, 30,4 milliárdos árbevételt ért el a társaság, ez 3 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél. A legjobban a magyar és az orosz piacon szerepelt az Egis.

A belföldi árbevétel 7 százalékkal emelkedett annak ellenére, hogy ismét árcsökkentést kellett végrehajtania, igaz ennek mértéke csak 0,2 százalék volt a teljes termékkörre vetítve. A gyógyszergyár belföldi piaci részesedése 5,3 százalék, aimvel az ötödik legnagyobb szereplő. Az exportban a várakozásoknak megfelelően jól teljesített az orosz piacon, és a FÁK többi tagországában is, Ukrajnát leszámítva. A kelet-európai országokban viszont inkább csökkent a kivitel, igaz a legnagyobb, lengyel piacon sikerült 15 százalékos növekedést elérni.

A korábbi tendenciáknak megfelelően meredeken esik a nyugati gyógyszerexport és csökken a hatóanyag-kivitel értéke is. Ez azonban nem aggasztó jelenség, mivel a nagyobb nyereséget biztosító stratégiai piacokon dollárban 9 százalékkal nőttek az eladások. Ennek megfelelően javult a fedezet is, 0,8 százalékponttal.

A közvetett költségek 12 százalékkal nőttek a negyedév során, amit a társaság már korábban jelzett. Főleg a marketing és kutatási költségek emelkedtek - 16 illetve 11 százalékkal az új bevezetések és engedélyeztetések miatt. Az üzemi eredmény 3,8 milliárd forint lett, ez mind az egy évvel korábbitól, mind pedig az elemzők 4,13 milliárdos várakozásától elmarad.

A forint gyengülése és a dollár ezzel párhuzamos erősödése viszont nagyon kedvező pénzügyi eredményt okozott: a másfél milliárdos profitból 300 millió a kamatbevétel, 2,1 milliárd a kintlevőségek árfolyamnyeresége, míg a fedezeti ügyletek 900 milliós veszteséget mutattak.
Az adózás előtti eredmény 5,39 milliárd forint, ami a beruházási adókedvezmény miatt alacsony adófizetés után 5,135 milliárd lett, ez 109 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!