Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A frankfurti tőzsdét üzemeltető Deutsche Börse döntött arról, hogy vezető részvényindexét a DAX-ot az eddigi 30-ról 40 tagúra bővíti. Eközben a kisebb kapitalizációjú részvények árfolyamának követésére szolgáló MDax index kosarát 60-ról 50 tagúra csökkentik - adta hírül a Handelsblatt című német gazdasági napilap. A legkisebb cégek részvényeit tartalmazó SDax index egyelőre változatlan marad. A tőzsde közleménye szerint a változtatással a DAX indexek minősége javul és jobban igazodnak majd a nemzetközi standardokhoz, s ebből minden piaci szereplő profitálhat majd.

A Wirecard botrány közvetlen következményeként a tőzsde e mellett szigorította az indexbe való bekerülés kritériumrendszerét is. Az olyan cégeket az összes DAX indexből kidobják majd, amelyek képtelenek arra, hogy pénzügyi beszámolóikat a jogszabályokban, illetve a tőzsde szabályzatában meghatározott időpontig elkészítsék és nyilvánosságra hozzák. Ezen felül csak olyan cégek kerülhetnek be a DAX indexbe, amelyek nyereségesen működnek.

Ezen felül az indexvárományos cégeknek a bekerülés előtt két éven keresztül folyamatosan pozitív üzemi EBITDA-t (amortizáció kamatok és adózás előtti nyereséget) kell produkálniuk. Ugyanakkor azt a javaslatot, amely a fegyvergyártásban érdekelt cégek részvényeit kitiltotta volna az indexből, a jelek szerint nem emelték be az új szabályozásba. Ez azért volt kényes kérdés, mert ez meggátolta volna a frankfurti tőzsdén is jegyzett Airbus részvényei számára a bekerülést az indexbe - emlékeztet a lap.

Változás még, hogy az eddigi évi egy alkalom helyett mostantól évente kétszer, márciusban és szeptemberben is felülvizsgálják majd az indexet. A részvények forgalmát azonban ezentúl nem nézik, csak piaci kapitalizációjukat.

A DAX index kibővítése már régóta napirenden szerepelt, az indexbe való bekerülés kritériumrendszerének szigorítását azonban a Wirecard-botrány után érezték szükségesnek a tőzsde illetékes testületében.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!