A július 29-én közzétett vételi ajánlatot Jászai Gellért, az iKON Befektetési Alapkezelő Zrt., valamint a KZF Vagyonkezelő Kft. - mint összehangoltan eljáró személyek - tették a 4iG valamennyi részvényese számára, a társaság által kibocsátott, egyenként 20 forint névértékű, "A" sorozatú törzsrészvényekre - írják.

Az ajánlattevők részvényenként 680,47 forintot ajánlottak, amely az ajánlat MNB-hez történő benyújtását megelőző 180 nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagárának felel meg.

A 4iG igazgatósága nem javasolta a részvényeseknek a vételi ajánlat elfogadását, különösen, hogy a részvények tőzsdei árfolyama a határozat elfogadásának időpontjában, a BÉT július 2-i napi záróárát figyelembe véve 1080 forint volt.

Azzal érveltek továbbá, hogy a 4iG érdeke az, hogy a részvénytársaságon belül a közkézen maradó részvények minél nagyobb számban megmaradjanak, ezáltal biztosított legyen a szükséges széleskörű részvényesi ellenőrzés, a társaság folyamatos tőzsdei jelenléte, a működés nyilvánossága.

A 4iG június 17-én jelentette be, hogy Jászai Gellért lett az informatikai társaság új főrészvényese, aki tőzsdén kívüli ügyletekkel, a Mészáros Lőrinccel kötött megállapodás eredményeként szerzett 32,02 százalékos irányító befolyást, és a kötelező nyilvános vételi ajánlatot követően a folyamatot egy további, 8,2 százalékos részvénycsomag megvétele zárja. A folyamat végén Jászai Gellért legalább 40,2 százalékos ténylegesen irányító részvénycsomagot szerez a 4iG-ben. Jászai Gellért a 4iG igazgatóságának elnöke, valamint a társaság vezérigazgatója.

A tőzsde prémium kategóriájában jegyzett informatikai vállalkozás 2018-ban csoport szinten nettó 14 milliárd forintos árbevételt és 102 millió forint nyereséget ért el. Az idei első negyedévben konszolidált árbevétele éves összevetésben 56 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt, adózott eredménye 280 millió forint lett, a tavalyi hasonló időszaki 106 millió forintos veszteséggel szemben. A cég idén több nagy értékű szerződést nyert el.

A 4iG részvényei 910 forinton zárták a szerdai kereskedést a BÉT-en, 8 forinttal, 0,87 százalékkal alacsonyabban az előző záróárnál. Az elmúlt egy évben a részvény legmagasabb árfolyama 1184 forint, a legalacsonyabb 68 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!