A kormány tavaly december 15-én húsz nemzetközileg elismert tanácsadót kért fel ajánlattételre, amelynek határideje 2018. január 15. volt. Szavai szerint mind a húsz tanácsadó érdekelődést mutatott, de egyesek azért nem jelentkeztek, mert érdekellentét állhat fenn. Úgy vélte, korábban tanácsadói lehettek a Molnak - mondta el a tárcavezető.

"Hét ajánlat érkezett be, de voltak további kérések, így lehet, hogy meghosszabbítjuk a határidőt" - tette hozzá Maric, aki szerint kell még egy kis idő, hogy szakszerűen átnézzék a dokumentációkat, mert egy összetett anyagról van szó, így még azt sem tudni, hogy a tanácsadóknak jelentkezettek körét még szűkíthetik, az is lehet, hogy csak egy partnert választanak.

A pénzügyminiszter elmondta, a befektetési tanácsadónak az lesz a feladata, hogy előkészítse a vásárlást, szakértői értékbecslést végezzen, valamint potenciális stratégiai partnereket kutasson fel. "Ezek rendkívül nehéz témák, és arra is figyelnünk kell, hogy mennyibe fog mindez kerülni" - magyarázta, hogy mire kell figyelniük.

Az MTI feleleveníti, hogy Zágráb 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz. A horvát álláspont szerint a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, és elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban eszközlendő Mol-befektetések, továbbá a magyar befektető megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket. A genfi döntőbíróság Horvátországnak a vesztegetésre, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésének megállapítására vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította. Az ügyben a Mol-vezére, Hernády Zsolt ellen körözést adtak ki, a gyanú szerint köze lehetett Ivo Sanader horvát kormányának megvesztegetéséhez, hogy felvásárolhassák az INA-t, a magyar üzletembert nem ítélték el az ügyben.

A döntőbírósági határozat után Andrej Plenkovic horvát kormányfő 2016. december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból. Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.

A magyar eladási szándék egyelőre nem biztos, de Orbán Viktor miniszterelnök korábban nem zárkózott el a művelettől - ahogy arról a Napi.hu is beszámolt.

A fotó forrása: Mol.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!