Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hatalmas emelkedésnek indul a péntek reggeli zuhanást követően a Deutsche Bank részvényeinek árfolyama péntek délután. A délelőtt folyamán még 9 százalékos mínuszban járó bankpapírok a német tőzsde zárására 6,4 százalékos pluszban fordultak, ezzel napon belül a részvény több, mint 16 százalékkal emelkedett.

A nagy emelkedés arra az AFP francia hírügynökség által megszellőztetett értesülésre indult be, amely szerint a Wall Street Journal által korábban megszellőztetett 14 milliárd dollárnál jóval kevesebb, mindössze 5,4 milliárd dollár büntetést kellene fizetnie a banknak az amerikai Igazságügyi Minisztériummal történt megállapodás alapján a 2008 előtt eladott jelzálogpiaci instrumentumok miatt. A jó hírre megindult drágulást szakértők szerint az is fűthette, hogy egyrészt a negyedév utolsó kereskedési napja volt, s sok, Deutsche Bank részvényekhez kötött értékpapír intézményi tulajdonosának fontos volt a bankpapírok záróárfolyama. Másrészt a heves emelkedés sok, a banki részvényeket shortoló befektető pozíciójának kényszer zárását is eredményezhette.

A hét végén azonban már kiderült, hogy árnyaltabb a kép. Az elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy ha valóban született volna ilyen megállapodás a bank és az amerikai hatóságok között, akkor azt a banknak rendkívüli tájékoztatás keretében már pénteken be kellett volna jelentenie, de ilyen hír sem a bank, sem az amerikai hatóságok részéről nem látott napvilágot. A Wall Street Journal tegnap már arról írt, hogy ugyan folynak a tárgyalások az amerikai hatóságok és a bak között, azonban egyelőre nem született olyan átfogó megállapodás tervezet, amelyet akár a bank, akár az amerikai hatóságok magas szintű döntéshozó testületei elé terjeszthettek volna.

Pedig ha valóban 5,4 milliárd dollárra csökkenne a bírság mértéke, annak valóban örülhetnének a bank részvényesei. Az Erste Befektetési Zrt. szakértőinek ma reggeli elemzése szerint ebben az részvényenként 5,5 eurós extra költséget jelentene a banknak, azonban ettől még nem romlanának a bank tőkemegfelelési mutatói olyan mértékben, hogy tőkeemelésre, esetleg a bank részvényre váltható kötvényeinek átalakítására lenne szükség.

A Deutsche Bank vezérigazgatója, John Cryan eközben pénteken egy levélben próbálta nyugtatni az alkalmazottakat. Ebben a Reuters szerint arról írt, hogy bank pénzügyi helyzete stabil, s hogy a bankrészvények árfolyama csak pletykák miatt esik, s vannak olyan erők, akiknek érdekében áll az árfolyam gyengítése.

Nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek, amikor egy bank, amely egész üzleti modelljét a spekulációra építi arra panaszkodik, hogy spekulánsok áldozata lett - reagált a levélre Sigmar Gabriel, német gazdasági miniszter tegnap a Reuters tudósítása szerint.

A bankkal kapcsolatban eközben újabb negatív információk érkeztek. Szombati hírek szerint egy olasz bíróság vádat emelt a bank, öt korábbi vezetője és alkalmazottja ellen az olasz Bank Monte dei Paschi számlahamisítási ügyével kapcsolatban.

A pénteki nagy megugrást követően érkező rossz hírekre egyelőre nem tudott érdemben reagálni a piac. Ennek oka, hogy a német újraegyesítés ünnepe miatt ma zárva tartanak a német tőzsdék, így az első érdemi piaci reakciót a ma délutáni, amerikai kereskedésben lehet majd látni a bankrészvények árfolyamában.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!