Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mint mondta: 2010-ben azért is volt rendkívül magas a devizaarány, mert 2008-ban Magyarország felvette az EU és az IMF közös hitelét, ami 20 milliárd euró nagyságrendet tett ki.

Nagy erőfeszítéseket kellett tenni, hogy a devizában fennálló államadósság arányát csökkentse az ország, és ebben jelentős szerepe volt a lakossági állampapír-vásárlásnak - hangsúlyozta a vezérigazgató. Ez mindenki számára előnyös helyzet, az ÁKK biztonságos befektetést és vonzó kamatot ajánl, az ország pedig nyer azzal, hogy a sérülékenység csökken, az állami finanszírozás biztos lábakon áll - tette hozzá.

Barcza szerint a forint állampapírok kibocsátásával a nagybani, illetve a lakossági piacon gyűjti be az ÁKK azt a forintforrást, amiből a lejáró devizaadósságot törleszteni tudják. Forintforrást be tudnak vonni néhány nemzetközi intézménytől is - jegyezte meg.

Ha a következő években tartják a jelenlegi irányt, akkor 2022-re 10 százalékra, illetve az alá csökkenne az állami devizaadósság aránya, ami az jelentené, hogy 1973 óta messze a legalacsonyabb devizaarány alakulna ki, gyakorlatilag megszabadulna az ország a devizában fennálló adósságtól - hangsúlyozta az ÁKK vezérigazgatója.

Képünk forrása: Stocksnap

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!