A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a BÉT gyengüléséhez hasonlóan estek vissza az európai tőzsdék is. A csökkenést az amerikai részvénypiacon megjelenő eladói nyomás okozhatta, amely a keddi adatok szerint tovább folytatódik - tette hozzá. A szakértő a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntésére utalva megjegyezte, hogy a monetáris kondíciók változatlansága megfelel a piaci várakozásoknak.

A Mol 14 forinttal, 0,45 százalékkal, 3110 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,40 százalékkal, 11 290 forintra csökkent, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,58 százalékkal, 430 forintra nőtt, forgalma 442,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 1,03 százalékkal, 5270 forintra esett, a részvények forgalma 880,0 millió forintot ért el.

A nap nyertese a SET Group Nyrt. volt amely 23,89 millió forintos forgalommal 6,55 pontot emelkedett. A második legnagyobb növekedést a Futuraqua 4,44 pontot emlkedve érte el a 45 forintos árfolyamot, 16,26 milliós forgalom mellett. A nap vesztese a Konzum volt, amely 3,91 százalékot zuhant és 246 forintos árfolyamon állt meg 172,23 milliós kereskedés mellett. Ezt követte az Appeninn, amely 500-as szintre esett 3,66 pontos csökenéssel, 51,42 milliós forgalomnál.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3856,22 ponton zárt kedden, ez 37,81 pontos, 0,97 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!