A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: globális szinten jó a hangulat. Jól kezdődött a nap, elsősorban a kereskedelmi tárgyalásokat övező pozitív hírfolyamnak köszönhetően, illetve a nap folyamán az európai szolgáltatóipari aktivitásról érkező, a várakozásokat meghaladó adatok is újabb lendületet adtak az emelkedésnek. Az amerikai és a nyugat-európai piacokon pozitív a kép.

A BÉT-en a nap végére elfogyott némileg a lendület, a BUX index nulla közeli szinten zárt. Nem lehetett egyértelmű irányt látni, a nagy papírok esetében kisebb mértékű emelkedések, illetve csökkenések voltak.

A Mol 14 forinttal, 0,42 százalékkal 3298 forintra gyengült, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 20 forinttal, 0,16 százalékkal 12 890 forintra erősödtek, forgalmuk 4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal 462,50 forintra esett, forgalma 307 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal 5430 forintra nőtt, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4387,36 ponton zárt szerdán, ez 10,03 pontos, 0,23 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!