A részvénypiac forgalma 36,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a koronavírus miatti aggodalom elérte a Budapesti Értéktőzsdét (BÉT), és a hétfői kezdés iránya is kiszámíthatatlan. Varga Zoltán a járványveszély okozta eladási hullámmal magyarázta, hogy a hét utolsó napját rég nem látott eséssel fejezte be a magyar részvénypiac. A kereskedést eddig is meghatározták a koronavírus terjedéséről érkező hírek, ám a BÉT eddig jellemzően felülteljesített a nyugati tőzsdékhez képest, míg most nagyobbat esett - tette hozzá.

A szakértő az MTI kérdésére megjegyezte, hogy nem tartja kizártnak a visszaerősödést, de egyelőre nem látni a fordulat lehetőségét. Várakozása szerint a befektetői hangulat alakulása a következő napokban is a járvánnyal kapcsolatos hírektől függ majd.

A Mol 94 forinttal, 3,82 százalékkal 2364 forintra csökkent, 5,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1060 forinttal, 7,39 százalékkal 13 290 forintra esett, forgalmuk 20,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 21 forinttal, 5,01 százalékkal 398 forintra gyengült, forgalma 2,0 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 420 forinttal, 6,33 százalékkal 6215 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 7,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3399,23 ponton zárt pénteken, ez 2,02 pontos, 0,06 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!