Rendkívüli közgyűlést tartott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) augusztus 14-én, ahol a részvényesek vállalati hitelkövetelések értékpapírosítását támogató és ezáltal a hazai értékpapírosítási piac kialakulását elősegítő tanácsadó cég alapításáról döntöttek.

A közgyűlési előterjesztés elfogadását követően az Első Értékpapírosítási Tanácsadó Zrt. 50 millió forint jegyzett tőkével, emellett 750 millió forint tőketartalékkal, összesen 800 millió forint induló tőkével jön létre.

Csomagolt értékpapírok

A tőkepiacról szóló törvény április eleji módosítása tette lehetővé a BÉT számára, hogy - a Magyar Nemzeti Bank engedélyével - értékpapírosítást elősegítő szervezői és tanácsadói tevékenységet folytasson, a befektetők érdekeinek védelmét is fokozottan szem előtt tartva. Az új leányvállalat szolgáltatáspalettájának részletes kidolgozása az alapítást követő egy évben várható.

Az értékpapírosításban a kezdeményező fél általában egy hitelintézet, a technikai megvalósítást egy úgynevezett különleges célú gazdasági társaság (Special Purpose Vehicle - SPV) végzi. A lejegyzők többnyire intézményi befektetők, emellett tanácsadóként részt vesz benne az a tanácsadó cég, amelyet a BÉT alapít majd.

Első körben a bank a kiválasztott eszközeit - vállalati hiteleit - egy portfólióba rendezi, majd átruházza azt egy SPV-nek. Az SPV az átruházott hitelek (viszont-) finanszírozására kötvényt bocsát ki elsősorban intézményi befektetők számára. A létrehozásra kerülő tanácsadó cég ebben a folyamatban részt vevő szereplőknek nyújthat különböző szolgáltatásokat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!