Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Hedge Fund Research tanulmánya szerint 2015-ben összesen 979 hedge fundot zártak be, miközben 2014-ben még csak 864-et számoltak fel - írja a Financial Times. Eközben a tavalyi negyedik negyedévben mindössze 183 új hedge fund indult, ez szintén 2009 óta nem látott negatív rekordot jelent.

A tavalyi év különösen rosszul sikerült a kockázatos befektetésekkel foglalkozó szektornak, számos, az iparág nagyágyújának tekintett befektető nevével fémjelzett alap szenvedett el jelentős veszteségeket. A HFRI indexe, amely a hedge fundok átlagos hozamát hivatott mérni, 0,9 százalékkal csökkent tavaly.

Az elemzés szerint a befektetők érezhetően egyre türelmetlenebbekké kezdtek válni a gyenge teljesítményt nyújtó alapokkal szemben, s a második félévben egyre többen vonták ki tőkéjüket ezekből a hedge fundokból. Ráadásul a befektetők egyre jobban szelektálnak az induló alapok között, nem teszik akárhová a pénzüket, inkább olyan cégekre bízzák azt, amelyek már bizonyítottak. A HDR adatait elemezve a Barclays szakértői arra jutottak, hogy tavaly a teljesítmény szempontjából a hedge fundok első 20 százalékának sikerült az iparágba befolyó pénzek 80 százalékát magához vonzania.

Sokkos évkezdet

A cikk szerint az idei év sem indult jobban a hedge fundok számára. Januárban a befektetői tőkekivonások, illetve a veszteségek következtében a hedge fundok kezelésében álló eszközök értéke 64,7 milliárd dollárral csökkent, ezzel 3 ezer milliárd dollár alá bukott, első ízben 2014 májusa óta az eVestment adatai szerint. A tőkekivonás nagysága idén januárban volt a legmagasabb 2009 januárja óta.

Szezonális hatások miatt a február rendszerint jó hónap szokott lenni a tőkeáramlások szempontjából az iparágnak, azonban idén mindössze nettó 3 milliárd dollár érkezett hozzájuk, tavaly ilyenkor ez az összeg meghaladta a 18,6 milliárd dollárt. Ráadásul eközben a veszteségek miatt további 20 milliárd dollárral erodálták az összes kezelt vagyon értékét, amely így 2,95 ezer milliárd dollárra csökkent.

Majdnem átvették az irányítást a robotok

Másik kedvezőtlen előjel az iparág "gurui" számára, hogy idén eddig jellemzően azok a hedge fundok tudtak jó teljesítményt elérni, amelyek automatizált kereskedési stratégiát alkalmaztak, a pénzügyi modelleket és kereskedési algoritmusokat használó hedge fundok dominálják az idén legjobban teljesítő alapok listáját.

A lap szerint a trendkövető és kvantitatív alapok jellemzően akkor tudnak jól szerepelni, amikor a piacokon egyértelmű az irány, az előző 5 évből négyben ezek az alapok rendszerint veszítettek.  Ugyanakkor a piac tisztulása, mint oly sokszor, itt is segítheti az erősebb szereplőket, legalábbis a JPMorgan elemzői szerint. A tavalyi gyenge teljesítmény okai között ugyanis a hedge fundok kezelői legtöbbször azt említették, hogy túlzsúfolt a piac. Ez azt jelenti, hogy a kevés jól meglovagolható befektetési történetre egyszerre mindig túl sok szereplő ugrott rá szerintük.

A befektetési bank szerint az általuk megkérdezett vagyonkezelők többsége azt válaszolta, hogy nem terveznek újabb összegeket a hedge fundok részére allokálni, inkább a gyengébben teljesítőktől vinnének át pénzt a jobbakhoz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!