A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a legutóbbi záráshoz képest. A BUX hetek óta rekordokat dönt, hiszen az előző kereskedési napon, hétfőn 46 082,82 ponttal, egy héttel korábban 45 984,46 ponttal, december 19-én pedig 45 944,68 ponttal ért el új zárócsúcsot.

Az MTI kérdésére a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője kifejtette, hogy a részvénypiacok világszerte várakozással nyitották meg az évet, de a magyar tőzsdét csak kismértékben befolyásolta a nemzetközi hangulat. Móró Tamás azzal magyarázta a viszonylag alacsony forgalmat, hogy a BÉT erős napokat zárt az előző hetekben, részvényeiből az év végén már bevásároltak a befektetők.

A Mol 20 forinttal, 0,68 százalékkal 2960 forintra erősödött, 904,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,26 százalékkal 15 390 forintra csökkent, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 446 forintot ért, forgalma 198,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,33 százalékkal 6500 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3855,15 ponton zárt csütörtökön, ez 3,69 pontos, 0,10 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A New York-i tőzsde mutatói is pluszban kezdtek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!