Az OTP, amely kedden történelmi csúcson zárt, csütörtökön célba veheti a 13 800 forintnál húzódó ellenállást, alulról pedig a 13 200 forintnál található az árfolyam támasza. A Mol-nál a 2900-2950 forint közötti sávot érdemes figyelni, míg a Richter emelkedés esetén 5300 forintig ellenállás nélkül nőhet, alulról pedig az 5200 forintnál húzódó támasz foghatja meg a csökkenést. A Telekom a 445-455 forint közötti sávban ellenállás és támasz nélkül mozoghat - közölte Török Lajos az MTI-nek küldött kommentárjában.

Hamis viszontbiztosítások miatt nagyot bukhat a CIG Pannónia. A cég 100 százalékos tulajdonában álló EMABIT 2014 óta műveli olasz határon átnyúló biztosítási tevékenységét, amelyre vonatkozóan 319 millió euró erejéig vélt viszontbiztosítási szerződéssel rendelkezett. Az African Revel kötött szerződésről azonban kiderült, hogy hamisítvány. Az idei évre vonatkozóan a nem fedezett biztosításokból származó veszteségeket szeptember 25-én a CIG 670 millió forintra becsülte, a harmadik negyedévi mérlegkészítéskor fennálló információk alapján a veszteség becsült értéke 525 millió forintra csökkent. Az események hatására tőkeemelésre lesz szükség az EMABIT-ban. A vállalat a csalás miatt feljelentést tett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 611,37 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, 41 845,95 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt. A Mol 54 forinttal, 1,89 százalékkal 2914 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 170 forinttal, 1,27 százalékkal 13 540 forintra nőtt, forgalmuk 9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,78 százalékkal 451,50 forintra emelkedett, forgalma 284,8 millió forint volt. A Richter-papírok ára 85 forinttal, 1,66 százalékkal 5220 forintra nőtt, forgalmuk 2,6 milliárd forintot ért el.

Az európai tőzsdéken vegyes nyitás jöhet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!