Erősen elbizonytalanodott a magyar részvénypiac a tavaszi csúcsokat követően, a BUX index nyár végére egy 10 százalékot meghaladó korrekciót is összehozott, s innen indult újabb emelkedésnek, de már ismét látótávolságba került a mindenkori legmagasabb értéke. A hosszabb távú kép e mellett kedvező maradt, a jelek szerint egyelőre nincs veszélyben az a folyamat, amely már évek óta jellemzi a BUX indexet. Ez pedig az, hogy emelkedő trendben van a német DAX indexhez képest számolt relatív teljesítménye.

A relatív erő mutatót a technikai elemzés két eszköz, vagy eszközosztály, esetleg index teljesítményének összehasonlítására használja. Egyszerűen a két termék árfolyamának hányadosa a mutató, az elemzés lényege mindössze annyi, hogy az ebből a hányadosból rajzolt grafikonra alkalmazzák a technikai elemzés eszközeit, s ezen a grafikonon próbálják meg megállapítani az uralkodó trendet.

A technikai elemzés elmélete szerint a relatív erő mutatóból képzelt grafikonra ugyanúgy érvényesek a technikai elemzés szabályai. E szerint a hányados - akárcsak az árfolyamok - trendszerűen mozog, az emelkedő trendet emelkedő csúcsok és emelkedő mélypontok sorozata jellemzi, míg a csökkenő trendnél ennek fordítottja az igaz. Szintén feltételezi, hogy egy trend mindaddig életben van, ameddig a megfordultáról bizonyíték nem érkezik. Ez annyit tesz, hogy egy emelkedő trendben amennyiben az árfolyam egy korrekció során visszaesik egy korábbi mélypontra, akkor onnan nagyobb eséllyel fog felfelé elindulni és újabb árfolyamcsúcsot beállítani, mint lefelé átszakítani ezt a mélypontot.

Van még relatív erő Budapesten

A BUX index önmagában az áprilisi csúcsot követően pont ezt tette, korábbi mélypontját 39500 pont körül megpróbálta háromszor is átszakítani lefelé, egyszer sem sikerült, majd onnan lendületet véve új csúcsok felé vette az irányt (már amennyiben egy szint áttörésére a technikai elemzésben elterjedt 3 százalékos szűrőt alkalmazzuk.)

A BUX/DAX relatív teljesítmény grafikonon (ahol a BUX index értékét az összehasonlíthatóság kedvéért euróban számoltuk) annak ellenére, hogy tavasz óta nem csak a BUX index önmagában korrigált egy nagyot, de a forint árfolyama is gyengült az euróéhoz képest, még erre a tesztre sem került sor. Ennek oka, hogy a tavaly szeptemberben indult emelkedő hullám a relatív teljesítményben hatalmas volt, a relatív erő mutatót január végéig a 0,9 körüli értékekről 1,18-ig repítette a hónap közepére.

BUX/DAX RS, euróban
Kép: Napi.hu

Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban a BUX index mintegy 30 százalékkal teljesítette túl a DAX indexet, még ha ez abszolút értelemben nem is csalt igazi mosolyt a budapesti befektetők arcára. Ez ugyanis akkor mindössze azt jelentette, hogy a magyar részvények ellenállóak voltak a DAX index - és az S&P 500-as index - mélyrepülésével szemben, ami ott egy 20 százalékot meghaladó, medvepiacként aposztrofálható esésben teljesedett ki.

A lényeg azonban az, hogy az elmúlt hónapokban a BUX index alig 10 százalékkal teljesítette alul a DAX indexet, s a relatív erő mutató eközben még csak meg se közelítette a korábbi mélypontnak tekinthető 0,9-es értéket. Mindebből az következik, hogy a BUX index 2015 januárja óta tartó felülteljesítő trendje egyelőre megmaradt a német DAX indexszel szemben. Ráadásul ez utóbbi ismét emelkedő trendben van, tehát a BUX indexnél egy olyan olyan piac felülteljesítésére kell a továbbiakban számítani, ami maga is emelkedő trendben van.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!