Bőkezű támogatója volt Hillary Clinton kampányának a milliárdos befektető Warren Buffett, ennek ellenére Trump győzelme óta régóta nem látott mértékben kezdett el cége részvényeket vásárolni. Egy a Bloombergen idézett interjúban elmondta, hogy a választások óta összesen 12 milliárd dollár értékben vásárolt részvényeket cége, a Berkshire Hathaway. Az év első kilenc hónapjában mindössze 5,2 milliárd dollárt költött ilyen célra, 2010-ben pedig összesen 10 milliárdot.

Buffett az interjúban nem kívánt belemenni annak részleteibe, miért vettek ilyen sok részvényt, de elmondása szerint a döntést jórészt ő hozta meg. Korábban már többször is jelezte, ő bízik az amerikai gazdaság hosszabb távú kilátásaiban, függetlenül attól, hogy ki nyeri majd meg az elnökválasztást. Szerinte az amerikai gazdaságtól Trump által remélt 4 százalékos kibocsátás-növekedés túlzónak tekinthető, azonban úgy véli, már 2 százalék is csodákra lenne képes.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!