Nem kedvezett a hangulatnak az sem, hogy több nagyvállalat - köztük a Mastercard, az Under Armour és a Pfizer - a vártnál gyengébb adatokról számolt be gyorsjelentésében.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,30 százalékos mínuszban, 19 913,16 ponton indította a kereskedést. Az S&P 500-as mutató 0,31 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,38 százalékos mínuszban nyitott.

A nyugat-európai értéktőzsdék vegyes képet mutattak az amerikai nyitáskor: a frankfurti DAX-30 index 0,10 százalékos mínuszban, míg a londoni FTSE-100 index 0,45 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,19 százalékos nyereségben állt délután fél négykor.

A dollár 0,74 százalékkal gyengült az euróhoz képest, a nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0770 dollárt adtak. A japán jenhez képest 0,80 százalékot veszített értékéből a dollár, 112,86 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik. Közép-európai idő szerint kedd délután fél négy után pár perccel a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta márciusi szállításra hordónként (159 liter) 53,12 dollárba került, 49 centtel, 0,93 százalékkal drágult. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára áprilisi szállításra hordónként 65 centtel, 1,17 százalékkal, 55,97 dollárra kúszott fel az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.

Hétfőn mínuszban zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei. A Dow Jones 0,61 százalékkal, 19 971,13 pontra, a Standard & Poor's 500-as mutató 0,60 százalékkal, 2280,90 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,83 százalékkal, 5613,71 pontra süllyedt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!