A Handelsblatt című német lap információi szerint a korábban tervezettnél is nagyobb leépítési hullám előtt állhat a Daimler-csoport. A lap értesülései szerint a csoport éves eredményeit ismertető keddre tervezett tájékoztatón a cég elnöke, Ola Kallenius bejelentheti, hogy az eddig tervezett 10 ezer fő helyett 15 ezer fővel csökkentenék a konszern alkalmazottainak létszámát, elbocsátásokkal, korai nyugdíjakkal és nyugdíjas részmunkaidős foglalkoztatással.

Kevésnek tűnik az 1,4 milliárdos spórolás

A Daimler köreiből származó információkra hivatkozva a lap azt írja, hogy az elnök a holnap ismertetendő üzleti tervekben az eddig célul kitűzött 1,4 milliárd euró éves megtakarításnál jóval többet szeretne költségcsökkentési programjával elérni.

Az elmúlt évben nem túl jól szereplő cég vezetője a komoly takarékossági program mellett a fenntartható, környezetbarát luxusautókban látja a jövőt. Eközben megszabadulnának az autótechnológiában élen járó német kutatóközpontban, a Lab1886-ban meglévő többségi részesedésüktől is.

Egy rakás modell eltűnhet

A cég várhatóan jelentősen szűkítené modellpalettáját is. Az X-Klasse pickupok mellett az S-Klasse Cabriok és az S-Klasse coupék gyártása is megszűnne, a CLS-ek és a négyajtós AMG GT-k közös utódja pedig egy Elektro-Coupé lenne. A B-osztály jövője még bizonytalan.

A lap által megkérdezett szakértők jelenleg több problémát is látnak a konszernnél. A cég kedden várhatóan éves szinten nyereségcsökkenésről és osztalékvágásról fog beszámolni, a problémák egy részét azonban idén orvosolhatják. Az egyik gondja ugyanis tavaly az amerikai Tuscaloosa-bekli üzemben adódott termelési problémák voltak, ezek azonban elhárultak, így idén növekedfhet az SUV-k értékesítése az Egyesült Államokban.

Vánszorgás a riválisok után

A másik azonban kevésbé tekinthető megoldottnak. Michael Muders, az Union Ivestment alapkezelőjének véleménye szerint például amíg a Volkswagennél a dízelbotrány alapos és kimerítő vizsgálta követte a megfelelő konzekvenciák levonásával, addig ez a Daimlernél nem történt meg. Ezen felül a cég kisteherautókat és mikrobuszokat gyártó részlege egy fekete lyuknak tekinthető, s eközben a személyautóknál sem jött már ki évek óta új sikermodell. Az e-autókban hiányzik a kínálat a cég termékpalettájáról, a teherjárművekben pedig komolyan a konkurencia után vánszorognak - tette hozzá.

Az alapkezelő szerint a Daimlernek már rág ki kéne szállnia a Forma 1-es csapatból is, ennek imidzse ugyanis nem passzol a meghirdetett stratégiához, amely szerint 2039-re az összes világszerte eladott új Daimler autónak CO2 semlegesnek kell lennie. A számok őt látszanak igazolni. A Daimler tavaly összesen 700 darab elektromos autót adott el Németországban, miközben a BMW több, mint 9 ezret, a Tesla pedig 11 ezernél is többet. A problémát a lap szerint az okozza, hogy a Daimlernek komoly problémái vannak egyrészt a megfelelő minőségű és mennyiségű akkumulátor beszerzésével, másrészt az E-autók maguk is komoly technikai kihívéások elé állítják a cég szakembereit.

A Daimler 4 százalékos profitmarzsa így is az egyik legalacsonyabbnak számít a német autógyártók között. A cégen belül komolyan tartanak attól, hogy ha nem sikerül az e-autók gyártási problémáin  túllépni, akkor nem sikerül majd teljesíteni az Európai Unió emissziós előírásait 2021-re s ez akkora büntetést vonhat maga után, ami elviheti ezt az alacsonynak számító marzsot is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!