Az amerikai-kínai kereskedelmi viszály elmélyülése miatt hét elején bekövetkezett nagy árfolyamcsökkenés után már valamelyest konszolidálódni látszik a helyzet az európai tőzsdéken. Washington a jüan gyengítése miatt - 1994 óta először - hivatalosan is devizamanipulátornak minősítette Kínát. Peking hétfőn 11 éve a leggyengébb szintre engedte csökkenni nemzeti devizája árfolyamát a dollárral szemben. Kedden viszont már kissé erősödött a jüan.

A határidős indexjegyzések alapján a londoni piac 0,1 százalék csökkenéssel, a frankfurti és a párizsi pedig 0,1 százalék emelkedéssel kezdheti a napot.

Kedden az európai tőzsdék veszteséggel zártak, a páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,55 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,47 százalékkal csökkent, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,58 százalékkal gyengült.

A londoni FTSE-100 index 0,72 százalékkal gyengült kedden, a frankfurti DAX index 0,78 százalékkal csökkent, a CAC-40 Párizsban pedig 0,13 százalékkal. Madridban 0,89 százalékkal végzett alacsonyabban a tőzsdeindex, Milánóban 0,68 százalékkal csökkent.

Az arany ára hatéves csúcsra emelkedett az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek éleződése miatt megnövekedett befektetői keresletnek köszönhetően. Szerdán a spot piacon az ár elérte az unciánként 1489,76 dollárt, amire legutóbb 2013 áprilisában volt példa. Az európai piaci nyitás előtt másfél órával a spot ár 1484,26 dolláron állt 0,66 százalékos emelkedéssel.

Az olaj ára csökkent, a Brent 0,10 százalékkal hordónként 58,88 dollárra, a WTI 0,02 százalékkal 53,62 dollárra.

Az eurót 0,11 százalékkal jegyzik erősebben 1,1210 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!