Elképesztően nagyot fordult a világ január óta, amikor is Donald Trump amerikai elnök megindította a kereskedelmi háborút az Egyesült Államok főbb kereskedelmi partnereivel szemben. A Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felmérése szerint a megkérdezett 231, összesen 646 milliárd dollár befektetésért felelős szakember nettó 38 százaléka gondolja úgy, hogy a globális gazdaság lassulni fog a következő 12 hónap során.

Ilyen alacsony értéket utoljára 2008 novemberében, közvetlenül a Lehman Brothers összeomlását követően mértek a befektetési bank szakemberei. Ráadásul mindezt úgy, hogy egy évvel ezelőtt még 40 százalékpont felett volt a növekedést várók előnye a pesszimistábbakkal szemben.

Az alapkezelők döntő hányada változatlanul a kereskedelmi háborút tartja a globális tőkepiacokat fenyegető legnagyobb kockázatnak. Ez zsinórban már az ötödik ilyen hónap, az év eleje óta pedig a hetedik, amikor a szakértők legnagyobb arányban a kereskedelmi háború következményeit tartják olyan eseménynek, amelynek széleskörű negatív hatásai lehetnek a tőkepiacokon.

Ugyanakkor biztató jel lehet, hogy a feltörekvő piaci devizák - amelyik csoportba a forintot is sorolják - masszív idei értékvesztése, illetve annak mértéke már nem indokolt. A válaszadók körében utoljára 2006-ban volt ennyire magas azok aránya, akik szerint az amerikai dollár túlértékelt a világ többi devizájához képest, mint most. Ugyanakkor a feltörekvő piaci devizákat a felmérés lassan 20 évre visszatekintő történetében még soha nem látták ilyen magas arányban az alapkezelők alulértékeltnek.

A megkérdezettek a felmérésben jelenleg 3,7 százaléknál látják azt a szintet, amely kritikus lehet a részvénypiacok szempontjából. Úgy vélik, ha a 10 éves amerikai állampapírok hozama átlépné ezt (jelenleg 3,2 körül jár) a szintet, akkor masszív kiáramlás indulna meg a részvénypiacokról a kötvények irányában. A Fed kamatemeléseivel ez a fájdalomküszöb az elmúlt egy évben fokozatosan kúszott felfelé.

A piaci szereplők viszont azt is látják, hogy létezhet a piacon valamilyen fajta "Powell-put". Ezt a kifejezést először Ben Bernanke egykori Fed-elnök regnálása idején vezették be a piacon. Az eladási opció (put) nevéből származik a kifejezés, amely védelmet nyújthat a részvénytulajdonosnak a részvény áresése esetére. Akkor a piac úgy gondolta, hogy a Fed mindenáron el akarja kerülni a tőzsdei áresést, ezért ha túl sokat esnének azok, akkor friss pénzt pumpál a piacra, amely felpumpálja a részvényárfolyamokat. Most úgy látják, hogy a szigorúbb hangvételű, Powell által vezetett Fed számára is fontos egy szinten a részvénypiac teljesítménye. Így ha a Fed kamatemelései túlzott negatív reakciókat váltanának ki a piacon, akkor a Fed befejezné a kamatemelési ciklusát.

A felmérésen válaszadók 20 százaléka szerint 2200, 24 százaléka szerint 2350, 22 százaléka szerint pedig 2500 pont körül van az az érték, amely alá ha az S&P 500-as index beesne, akkor a Fed abbahagyná a szigorítást. Érdekes módon a válaszok átlaga 2390 pontnál húzódik, amely 18 százalékkal múlja alul a szeptember végi 2940 pontos csúcsot az indexben. Ez alig kevesebb, mint a tőzsdei szakzsargonban medvepiacnak nevezett 20 százalékos áresés.

A kép forrása: Reuters.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!