Az április 29-én beállított csúcs óta az S&P 500-as index eddig 7 százalékot veszített értékéből, a Wall Street-en tipikusan a 10 százalékos vagy annál nagyobb áresést az előző csúcstól definiálják tipikusan korrekciónak. A csúcs óta a mélyponton az index a múlt csütörtöki kereskedésben érte el, pontosan 200 napos mozgóátlagán, 1258 ponton, majd innen emelkedett egy százalékot, pénteken 1271,5 ponton zárt. Ezzel hathetes lejtmenet után az első nyereséges hetet tudhatja maga mögött a mutató.

Úgy tűnik, sikerült a sokak által aggódva figyelt szintről elpattannia a piacnak - mondta Reutersnek David Joy, az 571 milliárd dollárnyi eszközt kezelő Ameriprise Financial vezető piaci stratégája. Véleménye szerint ez halvány jel lehet arra, hogy a jelenlegi problémákon túl tudja magát tenni a részvénypiac, s talán sikerül felfelé elmozdulni. Ugyanakkor a Nasdaq Composite-nak, ami vezető volt az emelkedésben nem sikerült ez a mutatvány, ez az index már 200 napos átlaga alatt zárt, s pénteken is tovább esett. A Nasdaq Composite mínuszos múlt heti teljesítményével már 9 százalékkal jár április végi csúcsa alatt - emeli ki a Reuters heti elemzése.

A kötvénypiac is ideges a lehetséges görög csőd miatt. Az közgazdászok többsége szkeptikus azzal kapcsoltban, hogy a görögök valaha is képesek lesznek visszafizetni adósságaikat, amely immár eléri a 340 milliárd eurót, az ország éves GDP-jének 150 százalékát. A Reuters számításai szerint a Markit adatai alapján a görög államcsődnek jelenleg 81 százalékos esélyt ad a CDS piac.

Itt az idő vásárolni?

A részvénybefektetők mindenesetre bizakodónak tűnnek. Sokak szerint a görög dráma várhatóan úgy ér majd véget, hogy nem hagy komolyabb sebeket a részvénypiacon, s így a mostani korrekció kiváló vételi lehetőséget jelenthet - írja az elemzés. Bob Doll, a BlackRock vezető részvénystratégájának elmondása szerint az elmúlt hetek esése számára kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy csökkentse a ciklikus szektorok alulsúlyozottságát portfólióiban, ugyanakkor az felülsúlyozott defenzív szektorokat képviselő cégek részvényeinek arányát csökkentette. Doll szerint az S&P 500-as index év végéig újra elérheti az 1350 pontos szintet.

Az érintettek meg fogják találni a megoldást a hitelproblémákra. Előbb utóbb mindenki belátja majd, hogy ha nem sikerült meggyőzően rendezni a helyzetet, akkor annak a következményei túlságosan is szörnyűek lennének. Ennek a felelősségét pedig szerintem senki sem akarhatja magéra vállalni - mondta Doll. A BlackRock a világ egyik legnagyobb vagyonkezelőjeként 1,56 ezermilliárd dollárnyi vagyon befektetéséért felelős.

Mit lép majd a Fed?

Az amerikai makroadatok az elmúlt hetekben folyamatosan arról tanúskodtak, hogy a gazdaságban lassulás vette kezdetét, s ez jelentős gyengeséget hozott a részvénypiacokon. Az eladási hullám után most úgy tűnik, a befektetők várakozó álláspontra helyezkedtek. A Reuters által megkérdezett elemzők szerint emelkedésre csak valószínűleg a nyár elmúltával lehet remény. Annyira sok jelenleg a bizonytalanság, hogy nem tűnik bölcsnek nagy vételi pozíciókat nyitni, azonban ahogy közeledik a Labour Day ( az őszi szezon kezdete szeptember elején), ez könnyen megváltozhat - mondta Doll.

Eközben azért vannak arra utaló jelek, hogy a befektetői félelmek kezdenek túlzóvá válni, s ez bármikor eredményezhet egy nagyobb rallyt a piacokon. Pénteken teszik közzé az első negyedéves amerikai GDP végleges adatait, ez a várakozások szerint éves szinten 1,9 százalékos növekedést mutathat, ami halványan jobb az előzetes adatoknál. Az emberek nem várnak nagy durranást a GDP adattól, így ha az jobb lesz a a várakozásoknál, akkor az akár egy szép emelkedést is megalapozhat - vélte King Lip, a Baker Avenue Asstem Management befektetési igazgatója. Piaci szereplők egy része a részvénypiac jelenlegi gyengeségéért elsősorban a Fed kvantitatív lazítási programja második körének (QE2) közeledő befejezését teszik felelőssé.

Így a szereplők a Fed kétnapos tanácsakozásának végén szerdán kiemelt figyelemmel követik majd Bernanke Fed elnök szavait, próbálván kilvasni belőle valamilyenfajta utalást a jövőre vorakotózan. A befektetők nem is QE+-at szeretnének látni, hanem valamilyen fajta QE 2,5-öt, azt, hogy a Fed a programban megvásárolt kötvények hozamát visszaforgatja. Ha ilyesmira utaló jelek lennének, azt a piac kedvezően fogadná - mondta Lip.

Az igazi kérdés, amire a befektetőknek választ kell kapniuk az, hogy ha a gazdaság annyira lassul, mint azt jelenleg gondolják, az hogy érinti majd a vállalatok nyereségességét - mondta Doll.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!