Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

New Yorkban a DJIA-30 index 0,25 százalék erősödéssel kezdte a hétfői kereskedést, az S&P-500 index 0,44 százalékkal, a Nasdaq Composite index pedig 0,57 százalékkal erősödött nyitáskor.

A piacok már leszámítolták az amerikai-kínai kereskedelmi háború esetleges hátrányait, a kereskedelmi kapcsolatokban erősen érintett amerikai cégek részvényei már a nyitás előtti tőzsdén kívüli forgalomban is erősödtek, a Micron és az Advanced Micro Devices félvezető áramkör gyártó cégeké például másfél százalékkal. Erősödtek az amerikai tőzsdéken jegyzett kínai részvények, így az Alibaba, a JD.com vagy Baidu is.

A befektetői hangulatot már pénteken is főként az amerikai gazdaság javuló foglalkoztatási mutatóiból levonható optimista következtetések alapozták meg, nem pedig a kereskedelmi háború újabb fordulatai. A hétre előretekintve pedig elsősorban a júniussal zárt negyedévre vonatkozó vállalati eredménybeszámolókhoz igazodnak majd a befektetői döntések. A Thomson Reuters üzleti hírszolgálat felmérése szerint a piac a negyedévre vonatkozóan az S&P-500 index tagjainál az egy részvényre jutó nyereség húsz százalékos növekedését várja.

Az olajárakat hétfőn a világ olajkeresletének várható növekedéséről szóló előrejelzések és az Egyesült Államoknak az iráni export szankciókkal való megakadályozására irányuló törekvése emelte meg. A Brent nyersolaj 0,80 százalékkal 77,73 dollárra, a WTI 0,15 százalékkal 73,91 dollárra emelkedett hordónként.

A dollár gyengült, az euró négyheti csúcs közelébe erősödött, jegyzése 0,26 százalékkal 1,1776 dollárra ment fel.

Az arany kétheti árcsúcsot ért el, határidős jegyzése legközelebbi teljesítésre 0,66 százalékkal unciánként 1263,34 dollárra emelkedett - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!