Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Goldman Sachs elemzőcsapata elébe ment a piac egészének és már november közepe után valamivel előjött tippjeivel, mik lehetnek az igazán nyerő üzletek 2017-ben. A hat nagy kereskedési ötlet közül a Bloomberg és a CNBC tudósítása szerint a negyedik az "elkülönült növekedési kitettséggel" rendelkező feltörekvő országok részvényeinek vásárlása. Ez azt jelenti, hogy olyan feltörekvő országok részvényeit kellene vásárolni, amelyek profitálhatnak a globális gazdaság fellendüléséből, ugyanakkor nem érinti őket az amerikai külkereskedelem várható szigorítása és a kínai lassulás negatív hatása sem.

A befektetési bank elemzői ennek megfelelően lengyel, brazil illetve indiai részvényeket vásárolnának, illetve az ezen piacokat reprezentáló szélesebb bázisú részvényindexeket is. Bár ennek a definíciónak elvileg a magyar részvények is megfelelnének, ezeket kihagyták az ajánlott papírok közül a befektetési bank szakértői. Az említett piacokon egyébként a mostani szintekhez képest 20 százalékos áremelkedés után realizálnák a profitot, míg a stopokat egy 10 százalékos eséskor élesítenék.

A Goldman ilyen típusú kereskedési tippjei tavaly nem túl jól sültek el. Tavaly például a hat ajánlott kereskedési pozícióból már Valentin nap előtt elvileg ötöt veszteséggel kellett, hogy kistoppoljanak az ügyfelek. Így aki akarja, akár kontraindikátorként is kezelheti őket.

Az első helyen egyébként az amerikai dollár szerepel, a Goldman szerint az amerikai fejlemények, a fiskális stimulus növekvő valószínűsége, a protekcionizmus emelkedése és a bevándorlás ellenőrzésének szigorítása mind-mind a magasabb infláció és a szokásosnál szigorúbb monetáris politika irányába mutatnak. Európában eközben a Brexittel kapcsolatos fejlemények és a közelgő olasz népszavazás, a francia, német és holland választások egyaránt nyomasztani fogják az euró árfolyamát. A Goldman stratégái szerint így érdemes lehet egy egyenlő súlyú, fontot és eurót tartalmazó devizakosarat eladni a dollárral szemben, 10 százalékos árfolyam nyereségben reménykedve, 5 százalékos stop szinttel. Az euró esetében a paritást várják a dollárral szemben, a fontnál az 1,14-es szint elérését 12 hónapon belül.

E mellett arra számítanak, második nagy ötletként, hogy jövőre folytatódhat majd a kínai jüan leértékelődése a dollárral szemben. A dollár/jüan keresztárfolyamot 7,3-ra várják 12 hónapos távon, ez az 5 százalékos leértékelődés az idén január óta eddig tapasztalttal megegyező mértékű lenne. Még a devizapiacon maradva, a harmadik javasolt pozíció a jó carry lehetőséget (azaz kamatkülönbözeten való nyereséget) biztosító devizák vásárlása. Ilyen a brazil reál, az orosz rubel, az indiai rúpia és a dél-afrikai rand, ugyanakkor a Kínának való kitettség miatt eladnál a dél-koreai wont és a hongkongi dollárt. Ettől a kosártól 7 százalékos nyereséget várnak a kamatkülönbözetek s ugyanekkorát az árfolyam nyereségek miatt. Úgy vélik, ezek közül a feltörekvő piaci devizák közül sokat méltatlanul adtak el a befektetők Trump győzelmét követően.

Ezen kívül úgy vélik, jó ötlet lehet az infláció védett és a normál amerikai, 10 éves állampapírok közötti hozamkülönbség emelkedésére játszani. Ugyanezt, a lassabb gazdasági növekedés és emelkedő infláció kombinációjára játszó pozíciót javasolják az európai kötvénypiacon is. Szintén kedvező lehetőségnek vélik az osztalék orientált európai részvények vásárlását, de ezt a pozíciót fedeznék az árfolyam változások ellen.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!