Nowotny, aki az ECB igazgatótanácsának is tagja, a Süddeutsche Zeitung szerdai számában kifejtette: ha a gazdaság továbbra is jól teljesít, az idén kifuthat a program. A bankvezető az eurózóna következő két-három évét nagyon optimistán látja, de hangsúlyozza, hogy egyetlen fellendülés sem tart örökké, "ezért a pénzpolitika normalizálását nem lehet soká halogatni, hogy szükség esetén ismét expanzív gazdaságpolitikát lehessen bevezetni".

Az ECB 2015 márciusában indította el kötvényvásárlási, úgynevezett mennyiségi könnyítési programját, amelynek keretében a múlt év végéig havi 60 milliárd euró értékben vásárolt államkötvényeket és más értékpapírokat. A gazdasági helyzet javulásával a vásárlásokat januártól havi 30 milliárd euróra csökkentették, de a programot szeptemberig folytatják. Az eddig összese 2,55 ezer milliárd eurót igénybe vevő program volt az EKB legfontosabb eszköze a gazdaság fellendítésére és a megítélése szerint túl alacsony infláció felszítására.

Az ECB mérlegfőösszege nem változik, mert a bank a program kifutása után is újakkal helyettesíti a lejáró kötvényeket, és csak egy következő fázisban nem pótolja a kifutó papírokat. Addig azonban eltelik néhány év, időközben pedig kis lépésekben emelni kell a 2015 márciusa óta nulla százalékos irányadó kamatot - mondta az osztrák központi bank elnöke.

Az eszközvásárlási program beindítása óta viták kereszttüzében áll, különösen német részről támadták keményen. Jens Weidmann, a német központi bank elnöke azt hangoztatta: az olcsó pénz lehetővé teszi a kormányok számára, hogy halogassák a szükséges, de fájdalmas reformokat, továbbá a kötvényvásárlási program összemossa a fiskális és a monetáris politikát.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!