A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

A magyar piacon alacsony forgalom mellett kis mozgások voltak, nem érkezett komoly impulzus - mondta az MTI-nek Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Az OTP a 13 ezer forintos szintről lepattanva eséssel zárt, a Molra a múlt heti gyengélkedés után volt némi vevői érdeklődés, így emelkedett, míg a Magyar Telekom kis mértékben csökkent, a Richter pedig lényegében stagnált. Az európai piacok is estek, kisebb mértékű profitrealizálás volt. A vezető elemző szerint mindenki a brexittel kapcsolatos híreket várja.

A Mol 28 forinttal, 0,87 százalékkal 3258 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,63 százalékkal 12 640 forintra csökkent, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 466,50 forintra esett, forgalma 146,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal 5465 forintra nőtt, forgalmuk 809,9 millió forintot ért el.

A BUMIX 4387,40 ponton zárt hétfőn, ez 23,21 pontos, 0,53 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!