Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vezető európai energetikai cégeket tömörítő MSCI Eoropean Energy index október eleje óta 8,5 százalékot esett. Ha év végéig nem találnak magukra a részvényárfolyamok, akkor a szektor cégei a legrosszabb negyedéves teljesítményüket tudják majd felmutatni 2015 óta - írta összefoglalójában a Financial Times. Eközben az összes nagyobb európai részvényt tömörítő MSCI Europe értéke mindössze 4,6 százalékkal lett alacsonyabb.

Az energetikai cégek mélyrepülésükkel híven lekövették az olaj árfolyamának zuhanását, a Brent típusú olaj hordónkénti ára október 3-án érte el csúcsát 86,29 dolláron, s azóta 20 százalékos esés után hét hónapos mélypontra csúszott vissza.

Az energetikai szektorindexben szereplő részvények közül mindössze kettő árfolyam emelkedett ebben az időszakban, a norvég Aker és a svéd Lundin értékének negyedét vesztette el ezalatt, s az olyan energetikai óriások, mint a Royal Dutsch Shell, a Total és a BP részvényeseinek is 10 százalék körüli veszteséget kell megemészteniük.

Amikor utoljára ennyire rossz volt az olajiparral kapcsolatban a befektetői hangulat, akkor az olaj hordónkénti ára 30 dollár körül járt - mondta Michael Tran, az RBC Capital Markets globális energetikai stratégája. Azonban ellentétben az akkori helyzettel, a fizikai piacon egyáltalán nem érezni olyan kínálati nyomást, amely indokolna ekkora mértékű áresést - tette hozzá. Inkább arról van szó, hogy a pénzügyi piacok nagyon sok rossz hírt áraznak be, ilyenek például, hogy egyes országok felmentést kapnak az iráni szankciók alól, miközben az Egyesült Államok, Oroszország, Szaúd-Arábia is rekordszinten áll a kitermelésben és ehhez járulnak hozzá a feltörekvő gazdaságokkal kapcsolatos makrogazdasági félelmek, a kínai és az indiai gazdaság lassulásának jelei.

A hétvégi OPEC találkozótól ugyan sokan várták, hogy megfordítja az esést az olaj piacán. A hétfői piaci reakciók azonban ezt egyelőre nem támasztják igazán alá, az olaj árfolyama ugyan valóban fordult pénteki mélypontjáról, azonban hétfő délelőtt folyamán az emelkedés mértéke alig haladta meg a fél százalékot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!