Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az OTP történelmi eredményt ért el tavaly, a konszolidált eredmény csaknem 40 százalékkal, 284 milliárd forintra nőtt - mondta Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója a bank éves közgyűlésén. A múlt évben csökkent a nettó kamatmarzs, felére csökkentek a kockázati költségek, folyamatosan javult a portfólióminőség.

A pénteken elfogadott döntés értelmében a bank 25,2 milliárd forint általános tartalékot képez, a tárgyévi eredményből 61,3 milliárd forint osztalékot fizet ki, az osztalék mértéke részvényenként 219 forint, az osztalék kifizetésére 2018. június 4-től kerül sor. Mivel a társaság a saját részvénynek minősülő részvényekre eső osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között, a számításaink szerint részvényenként 221,4 forint osztalék jut egy részvényre, ezzel, és a jelenlegi 11 380 forintos árfolyammal számolva 1,9 százalékos osztalékhozam adódik.

A közgyűlés a 2017-es mérleget 7771,9 milliárd forint mérlegfőösszeggel, és 251,6 milliárd forint adózott eredménnyel állapította meg. A bank 25,2 milliárdos általános tartalékot képez, valamint a tárgyévi eredményből 61,3 milliárd forint osztalékot fizet ki. Az osztalék mértéke részvényenként 219 forint, azaz a részvények névértékére vetítve 219 százalék, míg a jelenlegi árfolyamra pedig 1,9 százalék. Az osztalék kifizetésére 2018. június 4-től kerül sor.

Emellett a közgyűlés felhatalmazta az igazgatóságot, hogy 2019. október 11-ig saját részvényeket vásároljon, legfeljebb annyit, hogy a saját részvények állománya ne haladja meg a 70 millió darabot - az eddigi felhatalmazás ugyanis 2018. október 12-én lejár. Igaz a saját részvények száma december végén csupán 3 millió darab volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!