Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Star Market piac 25 cég részvényének az elsődleges kibocsátásával (IPO) indult. A befektetők érdeklődése nagy volt, a részvények árfolyama átlagosan 140 százalékkal ugrott meg. A 25 részvény közül négy árfolyama több mint 200 százalékkal emelkedett - írta az MTI a Hszinhua és a TASZSZ hírügynökségekre hivatkozva.

A debütálás a legjobban az Anji Technology szolártechnológiai cégnek sikerült, a részvény árfolyama több mint 400 százalékkal emelkedett.

Az első kereskedési napon a részvénypiac forgalma mintegy 48,5 milliárd jüan (7,06 milliárd dollár, 1 jüan=42,10 forint) volt.

Az IPO utáni első öt kereskedési napon semmi nem korlátozza a részvényárak mozgását a Star Market piacon. (Ez eltér a többi kínai tőzsde gyakorlatától, ahol már az első kereskedési napon is limitálják az árfolyammozgást, a sanghaji értéktőzsdén például ez a mérték 44 százalék).

A Star Marketen az IPO utáni hatodik kereskedési naptól legfeljebb 20 százalékos napon belüli árfolyammozgás lehet fölfelé vagy lefelé, és ha ezt a mértéket átlépi az árfolyam-ingadozás, akkor felfüggesztik a cég részvényének a kereskedését. (Ez is eltér a többi kínai tőzsde előírásától, másutt ugyanis az IPO utáni második kereskedési naptól maximum 10 százalékos napon belüli árfolyammozgás engedélyezett felfüggesztés nélkül.)

Hszi Csin-ping kínai államfő tavaly novemberben jelentette be, hogy a New York-i Nasdaq mintájára Sanghajban új tőzsdei platformot hoznak létre a technológiai vállalatok számára.

Pekingi remények szerint a Star Market hozzájárul ahhoz, hogy a kínai cégek elsődleges részvénykibocsátása (IPO) ne New Yorkban vagy éppen Hongkongban legyen. Jelenleg a nagy kínai internetes óriásvállalatok közül az Alibaba és a Baidu papírjai évek óta a Wall Streeten forognak, míg a Tencent a hongkongi tőzsdét választotta.

A sanghaji tőzsde adatai szerint már mintegy száz cég jelezte, hogy a korábbi terveivel ellentétben nem Hongkongban, hanem az új sanghaji börzén vezetné be részvényeit - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!