Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A csoport 672,7 milliárd forint (2,44 milliárd dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly, 14 százalékkal többet az előző évinél, meghaladva a 2017-es éves célkitűzést. A Mol a tavalyi első félév eredményei alapján módosította mintegy 2 milliárd dolláros EBITDA-várakozását 2,3 milliárd dollárra. (A héten csökkentek az üzemanyagárak.)

A tájékoztató idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki kifejtette: 2017-et újra erős pénzügyi eredményekkel zárta a vállalatcsoport. Értékelése szerint a 2018-as évet erőteljes lendülettel kezdték, de még jelentős befektetési döntések előtt állnak. Céljuk, hogy idén mintegy 2,2 milliárd dolláros EBITDA-t érjenek el, amellyel fedezhetik az átalakítási projektek finanszírozását, miközben növelik a részvényeseiknek fizetendő osztalékot - közölte.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint az értékesítés nettó árbevétele 1120,7 milliárd forint volt tavaly a negyedik negyedévben, az éves nettó árbevétel pedig 4130,3 milliárd forint, az előző évi 3553 milliárd forint után. A szabad cash flow termelés 21 százalékkal nőtt tavaly, és szintén lényegesen meghaladta az éves célkitűzést - írja az MTI.

A kutatás és termelés (upstream) üzletág főként a magasabb Brent és gázárak miatt 234,8 milliárd forint (854 millió dollár) speciális tételek nélküli EBITDA-t ért el, ami 26 százalékkal magasabb, mint 2016-ban.

A tájékoztatás szerint a MOL-csoport upstream cash flow termelése csaknem kétszer annyi lett, mint korábban, az üzletág a vállalatcsoport egyik fő készpénz termelőjévé vált 2017-ben.

A feldolgozás és kereskedelem (downstream) üzletág újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDÁ-ja 324,3 milliárd forint (1,17 milliárd dollár) volt tavaly, ez a szegmens adta a csoportszintű EBITDA csaknem felét. Az üzletág a korábbi magas szintről további 2 százalékkal növelte hozzájárulását a csoportszintű eredményekhez, a hatékonyságot növelő belső programok és a továbbra is kedvező külső környezet miatt - közölték.

A korábbi kiskereskedelmi részlegből kialakított fogyasztói szolgáltatások üzletág 97,3 milliárd forintos (358,3 millió dollár) EBITDÁ-t ért el, ami 17 százalékkal magasabb az előző évi eredménynél, és a jelentés szerint ezzel jó úton halad a 2021-re kitűzött 450 millió dolláros EBITDA eléréséhez - számol be az MTI.

Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója értékelésében úgy fogalmazott: "hoztuk a tavalyi év során megemelt éves célkitűzéseink szerinti eredményeket, amelyhez minden üzletág hozzájárult."

A vállalatcsoport stratégiai átalakulásáról szólva közölte, a vegyipari (poliol) projektben jelentős előrehaladást értek el, és új, innovatív, mobilitási szolgáltatást is indítottak.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kerekednek, a papír hétfői záró ára 2896 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!