A tájékoztatás szerint a február 12-én tartott tárgyalási fordulón a felek közösen megállapodtak abban. hogy az akvizíciós tárgyalásokat megszüntetik, miután az ügylet több lényeges feltételéről nem jött létre egyetértés.

Az Est Media Nyrt. 2019. december 9-én jelentette be, hogy indikatív vételi szándéknyilatkozatot tett a biztonságtechnológiai és kriminalisztikai megoldásokkal, valamint ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozó Communication Technologies Kft. 51 százalékos üzletrészének megvásárlására. Akkor azt közölték, hogy az Est Media a kft. teljes körű jogi, pénzügyi, adó- és egyéb szükséges átvilágítását követően dönt a kötelező vételi ajánlat megtételéről.

A Communication Technologies Kft. a 2018-as üzleti évben 3,5 milliárd forintos árbevételt ért el, 2019-ben 4,5 milliárd forintot vár. A cég legnagyobb megrendelői az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP), amelyeket a Communication Technologies Kft. több éves szerződések keretében szolgál ki.

Az Est Media részvényeivel a BÉT standard kategóriájában kereskednek. A papír szerdán 131,8 forinton zárt, éves minimuma 76 forint, az éves maximuma 171,8 forint volt - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!