Egyelőre nem sérült a BUX index immár több, mint két éve tartó emelkedő trendje, így a technikai elemzés szabályai szerint ezt lehet várni, hogy a jövőben is a jelenleginél magasabb árfolyamokat láthatunk a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).

Bár tavasszal volt egy korrekciós hullám a piacon, azonban ennek során a mutató nem tört át lefelé olyan szinteket, amelyek miatt azt lehetett volna gondolni, hogy véget ért a két éve tartó hegymenet a magyar indexben. Az első kritikus támaszzóna magasságából sikerült elrugaszkodnia az indexnek, újabb és újabb csúcsokra emelkedett, miközben a korrekciók során egyre magasabb és magasabb mélypontokról fordult.

A BUX index emelkedő trendje
Kép: markers.hu

Június közepén egyelőre elakadt a mutató 36 168 pontnál, majd egy következő nekifutásban július közepén is innen fordult le az index. Ez azt eredményezte, hogy egy alakzat kezdett el kialakulni a BUX grafikonján, amely egyelőre nincsen kész.

Ha a mostani szintekről masszívan felfelé indulna az index, akkor egy emelkedő háromszög alakzat kialakulásának lehetünk szemtanúi (pirossal jelölve), amelyből az esetek többségében felfelé szokott kitörni az árfolyam.

Alakuló alakzatok a BUX indexben
Kép: markers.hu

Ha megtörténne a kitörés az előző csúcs fölé, akkor az alakzat magasságával megegyező további emelkedést lehetne várni az indextől, ami további 1500 pontot jelentene felfelé. Szigorúan számolva 1490 pontos emelkedést lehetne elvárni az indextől, ha sikerülne felfelé kitörnie az alakzatból. A felfelé való kitörés a 36 280 pontos szint felfelé való áttörése jelentené a 124 napos ATR-ből adódó 355 ponttal. Azaz, ha 36 523 pontot elérné az index, akkor a 37 658 pontos szintet vehetné célba (előző csúcs plusz alakzat magassága).

Ha viszont innen lefelé indulna az index, akkor egy duplacsúcs alakzatot érvényesíthetne (zölddel jelölve), 34 886 pontos mélyponttal és az előbb említett 1490 pontos magassággal, ennek célárfolyama 33 396 pont lenne. Persze útközben az index útját állhatná a május végi, 34 000 pont körüli mélypont.

Az egyéb technikai jellemzőkkel egyelőre szintén nincs baj. Az index egyelőre nem hogy 50 napos, de még 200 napos mozgóátlagát sem törte át lefelé, a különböző, a tavaly év eleje óta tartó emelkedéshez tartozó emelkedő trendvonalak felett található. Bár a július közepi csúcsánál az RSI oszcillátor értéke alacsonyabb lett, mint a korábbinál, azonban ez a divergencia jelezheti egyszerűen a trend változását is, azaz azt, hogy most egy korrekciós fázisban vagyunk az eddigi emelkedő fázis után.

A mostani, 35 500 pont feletti indexértékeknél tehát egyelőre nincs miért aggódni, a probléma akkor léphetne fel, ha egy esés során az index fontos támaszokat, illetve "bázispontokat" törne át lefelé. Ezek meghatározása során a már korábban is jelzett nehézséggel állunk szemben, hogy egy-egy mélypont mikor tekinthető egyben "bázispontnak" is. Elég, ha innen olyan újabb magasabb csúcsra menetel az árfolyam, amely a korábbi csúcsot 3 százalékkal meghaladja, vagy az új csúcsnak legalább 10 százalékkal meghaladó új csúcsnak kell-e lennie. Utóbbi konzervatívabb megközelítést eredményez, azonban tavasszal már a kevésbé konzervatív megközelítés alapján számolt mélypont is megállította az index esését.

Ha a durvább, konzervatívabb kritériummal számolunk, akkor változatlanul a tavaly novemberi eleji mélypontot kell irányadónak vennünk a hosszabb távú trend szempontjából, 29747 pontnál. Ha a 3 százalékos kritériumot tekintjük döntőnek, akkor viszont május végén 33 955 pontnál újabb bázispont alakult ki.

Ebből az adódik, hogy jelenleg akkor kellene arra számítani, hogy véget ér a 2015 eleje óta tartó masszív emelkedő trend a Budapesti Értéktőzsdén, ha a BUX index a május 30-án kialakult, 33 955 pontos mélypont alá esne 3 százalékkal (ez a leggyakrabban használt szűrő). Azaz ha 32 936 pont alatti BUX index értéket látnánk, akkor beszélhetnénk csak a budapesti bikapiac haláláról.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!