A befektetők kockázatvállalási hajlandóságának kedvez, hogy a legnépesebb német tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában vasárnap rendezett helyi törvényhozási választáson fölényesen győzött a Kereszténydemokrata Unió (CDU), Oroszország és Szaúd-Arábia pedig megállapodtak a kőolajkitermelés korlátozásáról kötött megállapodás júniusban lejáró hatályának 9 hónappal történő meghosszabbításáról. Vasárnap hivatalba lépett Franciaország új elnöke, Emmanuel Macron, aki első teendői között megnevezi miniszterelnök-jelöltjét és Berlinben találkozik Merkel kancellárral - írta az MTI.

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben túlnyomórészt nyereségben álltak a vezető tőzsdeindexek a záráshoz közeledve, dacára protekcionizmus miatti aggodalmaknak és az újabb észak-koreai rakétakísérletnek.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,15 százalékkal 19 855 pontra, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,23 százalékkal, 5823,70 pontra süllyedt, míg a dél-koreai Kospi 0,15 százalékkal, 2289,55 pontra, a vezető sanghaji index 0,30 százalékkal, 3092,74 pontra, a hongkongi Hang Seng pedig 0,65 százalékkal, 25 320 pontra emelkedett. Az irányadó indiai indexek 0,43 százalékos, a szingapúri 0,30 százalékos, a tajvani pedig 0,50 százalékos nyereségben közelített a zárás felé.

A kőolaj világpiaci ára 1,5 százalékot meghaladó emelkedéssel reagált az orosz-szaúdi megállapodás hírére.

Közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor az észak-tengeri Brent júliusi szállításra hordónként (159 liter) 51,62 dollárba került, 78 centes, 1,53 százalékos pluszban jegyezték az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára júniusi szállításra hordónként 76 centtel, 1,59 százalékkal, 48,60 dollárra nőtt.

Pénteken emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,66 százalékkal, 7435,39 pontra, a frankfurti DAX-index 0,47 százalékkal, 12 770,41 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,41 százalékkal, 5405,42 pontra nőtt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,31 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,34 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,30 százalékkal ment feljebb.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!