A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,17 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,12 százalékkal, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 0,06 százalékkal került feljebb, és 6095,37 ponton zárt. A Nasdaq Composite napközben 6102 ponton rekordot állított be - írta az MTI.

A Nasdaq indexét elsősorban az Apple részvénye segítette az új rekordhoz. Az Apple részvény maga is rekordárfolyamot ért el az eredménybeszámoló közzététele előtt.

Az Apple a keddi zárást követően hozza nyilvánosságra pénzügyi éve második negyedévének az eredményét. A cég eredménye az elmúlt 16 negyedévből 15-ben felülmúlta az elemzői várakozásokat.

A Dow Jones emelkedését leginkább a 3M és a Boeing segítette, a legnagyobb terhet pedig a Pfizer egy százalékos árfolyamcsökkenése jelentette számára.

Az előző napi zárás közelében ingadozó S&P-500 indexben az informatikai, feldolgozóipari és ingatlanpiaci részvények szerepeltek a legjobban. Az indexben képviselt tizenegy gazdasági ágazatból nyolcnak emelkedett a mutatója, a legnagyobb mértékben, 0,4 százalékkal a technológiai. A legnagyobb csökkenést, 0,3 százalékosat az alapvető fogyasztási cikkeket forgalmazó cégek mutatója érte el.

Az indexek emelkedését jórészt az autóipari részvények nehezítették meg. Az amerikai autógyártók eladásaik áprilisi csökkenéséről számoltak be.

Az árfolyamok bizonytalan alakulásához hozzájárult a Fed két napos ülését megelőző kivárás, kockázatkerülés is. A Fed szerdán hozza nyilvánosságra kétnapos kamatdöntő ülésének eredményét. A piacon nem számítanak az alapkamat módosítására, részleteket várnak viszont a jegybanki mérleg 4,5 ezer milliárd dolláros kötvényállományának az előző kamatdöntő ülésén megszellőztetett leépítési tervéréről.

Mindazonáltal a piac "félelmi indexének" tekintett CBOE Volatility Index (VIX) még hétfőn 2007 februárja óta legalacsonyabb értékére csökkent.

Az olaj ára két százalékos eséssel ötheti mélypontot ért el kedden.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!