Lehet, hogy a figyelmeztetés egy kissé korai, azonban az amerikai gazdaságra leselkedő veszélyek akkorák, hogy azokat nem lehet figyelmen kívül hagyni - mondta a CNBC-nek a Gluskin Sheff nevű neves kanadai vagyonkezelő cég vezető stratégája, David Rosenberg. A szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a második világháborút követően összesen 13 monetáris szigorítási ciklus zajlott le az Egyesült Államokban. Ebből összesen 10-et követet jelentős gazdasági lassulás, vagy recesszió. Így szerinte most is az várható, hogy idén, vagy legkésőbb jövőre az amerikai gazdaság jelentősen lassulni fog.

Nem jelent semmit, hogy a mostani adatok láttán a piaci szereplők azzal győzködik magukat, nincs recesszió a láthatáron, nem látni a lassulás jeleit. A gazdaságra továbbra is jellemző a ciklikusság, s ezzel mindenkinek illik tisztában lenni - tette hozzá. Rosenberg úgy véli, következő recesszió ugyan nem jár majd annyira komoly negatív következményekkel, mint a 2007-2009-es medvepiac, azonban nem lesz majd szép, s hatásait súlyosbítani fogja az a hihetetlen összegű sajátrészvény-vásárlási hullám, amely az elmúlt években jellemezte az amerikai cégeket. Szinte biztos, hogy komoly árat kell majd fizetni azért, hogy a cégek ilyen mértékben finanszírozták az elmúlt években hitelfelvételből saját részvényeik felvásárlását - figyelmeztetett Rosenberg.

A működési költségek mennek rá

Mindenesetre nem úgy tűnik, hogy az amerikai tőzsdei cégek szeretnének felhagyni ezzel a gyakorlattal. A JPMorgan stratégáinak friss előrejelzése szerint az amerikai tőzsdei cégek idén eddig nem látott összeget, összesen 850 milliárd dollárt költhetnek majd sajátrészvény-vásárlásokra. Ugyanakkor ők nem látják ezt negatív folyamatnak, sőt, inkább a pozitívumokat emelték ki ezzel kapcsolatban. Ilyen például, hogy a cégek az adatok szerint egyre kevésbé hitelből, s egyre inkább a működés által termelt készpénzből költenek erre a célra. Míg tavaly számításaik szerint tavaly a sajátrészvény-vásárlások értékének 34 százalékát finanszírozták hitelfelvételből, addig ez az arány 2019-ben 14 százalékra csökkenhet.

Rosenberg ugyanakkor nem csak itt lát problémát, ő a kötvénypiaci folyamatokat is aggasztónak tartja. Az, hogy a hozamok csökkennek és a hozamgörbe ellaposodott nem más, mint annak a módja, ahogy a kötvénypiac a saját nyelvén elmondja a története. E szerint jön a gazdasági lassulás, hiába emelkednek a részvényárfolyamok. A kötvényhozamok jellemzően a recesszió megindulása előtt érik el csúcsukat, s most arra figyelmeztetnek, hogy a részvénypiaci vásárlás kockázatos. Jellemzően a kötvénypiacnak szokott igaza lenni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!