Emelkedtek az indexek pénteken a nyitáskor a New York-i részvénytőzsdéken - írta az MTI a Reutersre hivatkozva.

A washingtoni kereskedelmi minisztérium pénteken közölte, hogy az Egyesült Államok bruttó nemzeti terméke az április-júniusi periódusban éves szinten 2,1 százalékkal nőtt a múlt év hasonló időszakához képest, szemben az első negyedévi 3,1 százalékkal és az elemzők által prognosztizált 1,8 százalékkal.

Pontosan erre volt szüksége a piacnak, az adat nem olyan gyenge, hogy a gazdaság zuhanásszerű lassulására utalna, de nem olyan erős, ami azt vetítené előre, hogy a Fed szakítana eddigi kurzusával - mondta Art Hogan, National Securities vezető piaci stratégája.

Az Alphabet árfolyama 8,5 százalékkal szökött fel, miután negyedéves eredménye meghaladta a várakozásokat, az Intel pedig 4,2 százalékkal emelkedett, mert a vállalat javította idei profitkilátásait.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,10 százalékkal, az S&P 500 0,43 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,93 százalékkal emelkedett a nyitást követő percekben.

Csütörtökön gyengült New York. A DJIA 0,47 százalékkal, az S&P 500 0,53 százalékkal, a Nasdaq 1,00 százalékkal csökkent.

Az olaj jegyzése erősödött, az Irán körüli feszültség és a készletek csökkenése ellensúlyozta a globális kereslet lanyhaságát.

Délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 40 centtel 56,42 dollárra emelkedett. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 34 centtel 63,73 dollárra ment föl.

A Brent a múlt heti 6 százalékos esés után a héten eddig 1,8 százalékkal emelkedett, a WTI ára pedig 1,1 százalékkal ment föl, míg a múlt héten 7,5 százalékkal zuhant.

A dollár kissé erősödött. Az euró kora délután 1,1139 dollár körül forgott a reggeli 1,1145 dollárral szemben.

Az arany drágult. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1420,78 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,5 százalékkal magasabban, mint csütörtökön. Az amerikai határidős jegyzés 0,4 százalékkal 1420,50 dollárra emelkedett - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!